Idegen szavak alapszótára - 4500 idegen szó magyarázata
tinta könyvkiadó kft | 2024 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT | 204 oldal
A szótár 4500 idegen szó magyarázatát tartalmazza, és ahol lehetséges, szinonimákat is felkínál. A szóanyag összeállítása során a fő szempont az volt, hogy a gyakori, ugyanakkor nem mindenki számára egyértelmű jelentésű szavak belekerüljenek. Így például szerepelnek benne a barter, a kaució és a statisztál kifejezések, vagy a középiskolai tanulmányokból ismerős geszta, enjambement és mimikri fogalmak. Néhány esetben régies szavak is helyet kaptak a szótárban, hiszen az iskolai kötelező olvasmányokban előfordulhat az alma mater, a darabont vagy az obsit is. A szótár újdonsága, hogy számos új szót megmagyaráz, például a cafeteria, a lájkol vagy az outlet jelentését is megadja.
Az Idegen szavak alapszótára széles körű érdeklődésre tart számot, hiszen hasznos segítség lehet mind az iskolai oktatásban, mind a hétköznapi társalgások és szövegek megértésében.
A szótár összeállítója Tótfalusi István nyelvész, műfordító és költő, számos nyelvészeti és ismeretterjesztő munka szerzője, köztük a TINTA Könyvkiadónál megjelent Idegenszó-tár és Kiejtési szótár szerkesztője.
A termék megvásárlásával
304 pontot szerezhet
Utolsó darabok
Személyes átvétel 1-3 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 1-3 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | tinta könyvkiadó kft |
|---|---|
| Kiadás éve | 2024 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 204 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 260 gr |
| Sorozat | ÉKESSZÓLÁS KISKÖNYVTÁRA |
| Formátum | A 5 210 X 148 |
| ISBN | 9789637094071 |
| Árukód | 2646343 / 1151508 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
304 pontot szerezhet
Utolsó darabok
Személyes átvétel 1-3 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 1-3 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes





















