Miniatúrák
joshua könyvek | 2018 | MAGYAR nyelvű | FÜLES, KARTONÁLT | 216 oldal
"Az elitek árulása (Noran Libro, 2015), illetve az annak előszavául szolgáló Sugárzó hónapok (Ab Ovo, 2014) után megjelenő harmadik kötet afféle kiegészítése az eddig megrajzolt Tömpe-életműnek.
A Miniatúrákban felhalmozott és sorba rendezett tételek nagy része ismerős, de a rendszerváltáskor elszalasztott lehetőségek traumái vagy az ezredfordulóra működésképtelenségig korhadó MÁV korszerűsítési ötleteinek hiábavalósága is mintha csak egy kódexből kiemelt egész oldalas iniciálékként bukkannának elő.
E különös kép-regény azonban egy-egy pillanatba sűrítve megrajzolja Kádár, Nyers, Grósz, Németh és Horn képét is. Ezek erőteljességét nem a túlrajzolt vonalak és színek adják - az elnagyolt, de lényeget megragadó metszeteket az író képes volt magától kellően kis távolságot tartva is higgadtan analizálni. Kortárs és résztvevő, mégis kerüli a politikai képcsarnokban a személyes kötődései és viszonyai hangsúlyozását, de az (ön)felmentéssel kecsegtető egyrészt-másrészt maszatolásokat is. Ahogy egy helyen megfogalmazta: ő egy érzékeny lelkű kelet-európai személy, akit most elsősorban a jelenből kitetsző értékítélet foglalkoztat.
A kádári, majd kisebbik részben az újkapitalista technokráciában megélt hullámvasút-évtizedek lezárulta nem csoda, hogy az írót hozta ki az írástól amúgy sem idegenkedő Tömpéből. Mindez élménnyé azáltal képes transzformálódni az olvasóban, hogy a szerző kényesen ügyel rá, hogy a témákhoz kellően őszinte és objektív maradjon. Ha sikerül - márpedig ez a Miniatúrákban sikerült -, akkor a világa kereteit is maga adhatja meg. Ebbe szervesen illik a családi intelem is: ismeretlen helyre "utazz villamossal, és az utolsó előtti megállónál szállj le".
Szabó M. István
"
A termék megvásárlásával
247 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | joshua könyvek |
|---|---|
| Kiadás éve | 2018 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 216 |
| Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
| Súly | 200 gr |
| ISBN | 9786155730139 |
| Árukód | 2719076 / 1178283 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
247 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes

























