AMENO

A kard nyomán gyorsan megteltek a gályák, amik a lét és a nemlét két partja között hordták a halottak lelkét a Styx folyón. A halálosztót bárhol emelték is magasba, végzetes zuhanása egy élet végét jelentette. Ezeket a csapásokat vért fel nem foghatta, pajzs el nem téríthette soha. Csata közben az átdöfött páncél fémes sikolya és a mögötte megbújó harcos halálhörgése duettként mesze hangzott, amit a harcmező szélén, a fák ágain izgatottan várakozó varjú sereg boldogan hallgatott........... A figyelő ellenséges szempárok a Jövevény háta mögött láttak valami olyat, ami riasztóbb volt mindennél. Nem szárnyas angyalok voltak ott, még csak nem is villára támaszkodó türelmetlen ördögük, hanem egyszerű, húsvér emberek, a falú férfijai karddal a kezükben. Azok álltak küzdelemre készen, akik néhány perce magukat megadva várták a halált, de társuk harcát látva visszatért lelkükbe az élet, szívükbe a bosszú. Caludius mögött, lassan alakzatba fejlődtek, úgy ahogyan még sosem tették. Ők, akik csak a szántáshoz, vetéshez értettek, és nem a kard markolásához. Ám eljött az idő, amikor már nem érdemes élni, megélni a gyászt, eltemetni saját lelkük egy darabját szeretteik teste mellé a sírba, ami örökké emlékezteti őket gyengeségükre, szégyenükre.