Hajnal vagyon, szép piros...

Egy ma már kihalt foglalkozásról szól ez a tanulmány, az éjjeliőrökéről. Balassi idejében még szépen hangzó elnevezés, énekes várvirrasztó illette azt a katonát, aki társai álmát vigyázta. A céhvárosokban, mezővárosokban, falvakban órakiáltóknak, éjjeliőröknek, bakteroknak nevezték e hajdan tekintélyes katonai intézmény polgári megfelelőit.
Az első adat a magyar várvirrasztókról egy külföldi botanikus feljegyzéseiben maradt ránk, Clusius örökítette meg a katonák ritka szép hajnalköszöntését:
Hajnal vagyon, szép piros,
Hajnal, hajnal vagyon,
Majd megvirrad, hajnal vagyon,
Szép piros hajnal.
Szomjas-Schiffert György szinte az utolsó pillanatban látott neki e foglalkozás földerítésének, hiszen a még életben levő éjjeliőrök hajlott-korúak, nyugdíjasok, már régen nem űzik mesterségüket, emlékeik halványodnak, s velük el is vesznek. Munkáját nehezítette, hogy a városi és megyei levéltárak anyaga is megrongálódott a háborúk alatt, s nem egy fontos forrás szinte hozzáférhetetlenné vált. A dokumentumok rohamosan pusztultak, fogytak, kallódtak.
Az éjjeli őrség polgári intézménye a nyugati céhvárosokból került hozzánk, s az első magyar órakiáltók onnét vették át a szöveget, a dallamot, a foglalkozás jelvényét, az alabárdot is. A szerzőt azonban nemcsak a dallam és a szöveg érdekelte, hanem a virrasztók, az órakiáltók életkörülményei, szokásai is. Munkája nemcsak zenetörténeti, hanem néprajzi érdekesség is. Egy legendás foglalkozás fejlődéstörténetéről szól, de a falvak parasztjainak világát is új szempontok szerint mutatja be.
A tanulmányt hallatlanul érdekes dokumentációs anyag egészíti ki. A különböző népek éjjeliőr-énekeinek, szokásainak összevetése pedig nemcsak a magyar, hanem az európai folklór-tudomány jelentős értékévé avatja ezt a könyvet.