Szolcsányi Ákos

Semmi meglepő vagy fontos - Románcok

HORTUS CONCLUSUS

fiatal írók szövetsége  | 2018  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  76 oldal

Szolcsányi Ákos harmadik verseskötetében egy éppen csak harmincon túli szerző hangján szólal meg. Átérződik rajta minden, ami ide kívánkozik: az időszak metafizikája, társas kötődései és tárgyi megfigyelései. A szándék és az áramlat nagyon fontos itt. Trendiség? Korszellem? Metafizikai kiábrándultság? Egyszerre mind.
Míg korábbi kötetében a kontempláció és a dolog-megfigyelés dinamikája egyenlítődött ki, itt a felszín felülete egy személyes versalanyra tevődik át, és a szigorú, már-már katalogikus rendezettséget egy újfajta rendszerezés, sőt rendszertelenség váltja fel. Helyenként szónoki finomságú mondatok jelentenek egy-egy helyzetről, míg máshol a versnyelv potenciális tudatfolyama, egymás mellé hordott fragmentumok, nyersanyagszerűen elrendezett paradigmák alkotnak nehéz, pusztán emberi forrásuk miatt felismerhető szintagmákat.
"A hús színét és fonákját / csak sejtem, mint egy-egy választ" - írja a Pisil című versben, ahol a hússütés sercegő áramlatából ki-, majd betévedő én a szigorú odafigyelés, és a fél-vállról vett filozofikus hangoltság között támolyog. Jól felismerhető itt a korábbi Szolcsányi-versnyelv, ám az is, hogyan válik gyakorivá egy szerzőnél a külvilág megfigyeléséről a belső tárgyakra való átpillantás. A versről-versre lazuló referencialitást a kötet végén elhelyezett tartalomjegyzék összefoglalói vezetik fel az általános világtérképre, feszítve egyet a szertelenségből építkező románcokon. Semmi meglepő vagy fontos - állítja mondanivalójáról szerző. Ám ez nem szenvtelenséget, sokkal inkább harmonikus, őszinte higgadtságot jelent.

Makai Máté
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 1 800 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fiatal írók szövetsége
Kiadás éve2018
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:76
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly120 gr
Sorozat HORTUS CONCLUSUS
ISBN9786155729164
Árukód2716162 / 1175951

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 1 800 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban