Életünk, életem!

A Kossuth-díjas, hallatlanul népszerű és átütően tehetséges színész, Szirtes Ádám igen mélyről jött. Önéletrajzi visszaemlékezéseinek papírra vetésére az az Illyés Gyula biztatta, akinek Puszták népe című klasszikus szociográfiáját Szirtes egy kicsit megszépítőnek, nem elég hűnek találta. Szirtes Ádám megkísérelte leírni, milyen is volt egy summás élete igaziból, hisz maga is az volt gyermekkorában, és később is csak nehezen, a fényes szellők jóvoltából kerülhetett a fővárosba, a Színművészeti Főiskolára. A nagy színész természetesen nem nagy író is egyúttal. Az önéletrajz adatai megdöbbentőek és hitelesek, a leíró erő, a nyelvi megformáltság azonban nem szembeszökő erényük. Talán igazi kedve sem volt a művésznek túl sokat vesződni az önéletrajzával, annak csak bizonyos részeit dolgozta ki, mások vázlatosak, elnagyoltak maradtak. A legjobb részek a tápiósápi kisgyerekkorról, a summás életről, az inasévekről szólnak, majd azok ragadják meg az olvasót, amelyek az immár főiskolás, illetve színész Szirtes hányattatásait, a kiemelés ellenére is gyakori megaláztatásait beszélik el. Viszonylag kevés oldal jutott csak a sikerek bemutatására, és alig néhány oldal a nagy barát, sors- és pályatárs, a vele éveken át együtt lakó Soós Imre, a kedves koma életének, tragédiájának felvillantására. Az önéletrajz e hiányok és elnagyoltságok ellenére is nemcsak fontos forrásmű (a paraszti életről is, az ötvenes évek színi világáról is, egy színháztörténeti formátumú művész életrajzához is), de vonzó olvasmány is.