Ki lesz a kormányzó? - A Somogyi-Bacsó-gyilkosság háttere

1920. február 17-én este elhurcolták és a megyeri Duna-parton meggyilkolták Somogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét és Bacsó Bélát, a lap munkatársát.
A fehérterror ekkor már több mint fél éve szedte áldozatait. A Dunántúl után, ahogy Horthy Miklós csapatai megszállták az országot, a rémuralom kiterjedt a Duna-Tisza közére és Budapestre. De egy vezető politikus meggyilkolása az ország fővárosában (Somogyi ekkor már öt hónapja irányította a Népszavát) a terror új dimenziót tárta fel. Egyben tragikus erővel demonstrálta a különítmények tevékenységének egyik, eddig is megnyilvánuló jellegét: a szegényparasztok, a zsidók és kommunisták mellett a szociáldemokrata párt fokozott üldözését. Miután a nemzetgyűlési választások során a szociáldemokrata képviselőket vidéken letartóztatták, gyűléseiket a karhatalom szétverte, a szociáldemokrata párt 1920. január 15-én elhagyta a Huszár-kormányt és visszalépett a választásoktól. 1920 januárjában közel száz szociáldemokrata funkcionáriust tartóztattak le Budapesten. 1920. január 19-én Cservenka Miklóst, a MÁV gépgyár főbizalmiját, a Népszava panaszirodájának vezetőjét hurcolták el (és később meggyilkolták a különítményesek). Még ugyanebben a hónapban, 1920. január 27-én a karhatalom letartóztatta Szakasits Árpádot, a Népszava titkárát. Somogyi és Bacsó meggyilkolása a fehérterror - egyik - csúcspontját jelezte. Maga az időpont is kiemelte a gyilkosságot a terrorcselekmények sorából.
Egy nappal előtte ült össze az első nemzetgyűlés és négy nappal a gyilkosság előtt, február 13-án nyújtotta át Párizsban az Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció a válaszát a rendkívül súlyos békefeltételekre. Előtte ezekben a napokban kezdtek tárgyalásokat magyar politikusok az angol Munkáspárt és a francia szocialisták képviselőivel. Mikor 1919. novemberében, a Clerk-tárgyalások végén a nyugati hatalmak elismerték a gyenge és fiatal ellenforradalmi rendszert, az elismerés egyik feltétele volt a szociáldemokrata párt részvétele a kormányban és a nemzetgyűlési választásokon. Hogyan kísérelhették meg Apponyiakban az angol és a francia szocialistákat a magyar ügynek megnyerni, ha azóta a magyar szociáldemokraták nemcsak a kormányt hagyták el, a terror hatása alatt nemcsak a választásoktól léptek vissza, de most meggyilkolták a párt egyik vezetőjét is? A magyar békedelegáció amúgy is gyenge tárgyalási pozícióját a terror és ennek betetőzése súlyosan megrendítette. Felvetődik a kérdés: kinek volt érdeke az adott pillanatban a gyilkosság?
A budapesti rendőrség, amely nem állt Horthy fővezérségének a kontrollja alatt, napok alatt kiderítette: a gyilkosok valamennyien az Ostenburg-különítmény tisztjei voltak. A nyomozás folytatása azonban kiderült a rendőrség kezéből, a fővezérség vette át. Természetesen már akkor felmerült a kérdés: ki állt a gyilkosok mögött, ki volt a gyilkosság értelmi szerzője? Cui prodest? (Kinek az érdeke?)