Szappanos Gábor

A Királynő mélyén

tarandus kft.  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  190 oldal

Titokzatos kézirat kerül elő egy fővárosi könyvtár mélyéről, nyolcvanévi titkosítás után. A szerzője egy legendás író, aki a maga korában nem adhatta ki az erotikus történelmi kalandregény alcímet viselő művét, mert botránykő lett volna belőle. Két mindenre elszánt, kéjvágyó kalandor mérkőzik meg benne egymással, életre-halálra, hogy eldöntsék, melyikük az igazi. Ugyanis mindketten ugyanannak a több ezer éves irodalmi hősnek mondják magukat, aki sorra-rendre feltámad halottaiból. Először egy budai orgián hozza őket össze a sors, majd kétezer évet repülnek vissza a múltba, egy azóta letűnt kultúra központjába, a nabateusok lakta Petra városába. Egyszerre vonzó és ijesztő, szép és rút, kellemes és hátborzongató világba csöppennek, amelyben semmi sem az, aminek látszik, csak a fáklyalángok vöröse valódi Önmagából kifordult világ ez, amelynek kiismerésére a két kalandornak egyetlen éjszaka adatott; ha nem eléggé ügyesek és okosak, halál fiai lesznek mindketten. Casanova-i teljesítményen, szerelmen, hatalmi ármányon, fekete kockaistennőn, gonosz máguson és egy különös alvilágon át vezet az út a menekülés felé. De ebben a történetben a menekülés sem egyértelműen pozitív fogalom A királynő mélyén nem csupán szórakoztató és izgalmas olvasmány, hanem igazi irodalmi csemege, keleties, gyönyörű nyelvezetű mese, hagyományos eszközökkel elmondott nagyon modern regény.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 420 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó tarandus kft.
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:190
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly320 gr
ISBN9786155180118
Árukód2221521 / 1077499

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Szél Toló
2012. 05. 23.

Ez a könyv olyan rossz, hogy szinte értékelhetetlen....

Kiss Nóra
2012. 07. 18.

Szappanos Gábor író ezzel a könyvével végérvényesen kilépett a "népi írók" -számára túlságosan is szűk- skatulyájából, és belépett a nagy mítoszírók világába. Művében a létezés oly kollektív és transzcendens mélységeit érinti, ahová csak a legbátrabbak és a beavatottak merészkednek el. Regényének a gyökerei az emberiség régmúltjába kapaszkodnak: a nők segítségével a menekülési lehetőséget, a hazautat, a boldogulást megtaláló, élet-halál nagy harcát vívó, pokoljáró hősök az ókortól (Kirké-Odüsszeusz) a középkoron (Beatrice - Dante) átívelő irodalmi hagyományból ismertek, ahogy a világjáró, jó ételekért és nőkért rajongó Szindbád alakja is. Ezeket a szálakat szövi tovább az író, bravúrosan, merészen felmutatva azt, hogy embernek, férfinak lenni, segítő érzelmi kapcsolatokra, megváltásra lelni nemcsak az ókorban, hanem a XXI. században is dicsőségesen veszélyes vállalkozás. Bár a művének hátteréből hatalmas - klasszikus és gnosztikus - tudásanyag sugárzása érzékelhető, mégsem száraz írás ez, hiszen a humor, az irónia és a -magas tudati szintet mutató - önirónia végig jelen van a történetben. Mind e mellé még kapunk egy képet arról is, hogy milyen lehet egy alapjában gondolkodó típusú férfi tudata szeretkezés közben, mivel a regény fókuszában egy szinte végkimerülésig folytatott, élet-halál harc jellegű, több órás szeretkezés áll. Bátor, különös könyv ez, nyitott tudatú olvasók számára mindenképpen nagy élmény. Válasz írása...

Szél Toló
2012. 11. 30.

Jobb lett volna, ha a szerző megmarad Mari néninél és Pista bácsinál. Ezen túli gondolatok már megerőltetők számára, képiesítése sokszor értelmetlenül bizarr. Nagyot szeretett volna lépni, de lássuk be, szakadt a nadrág...


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 420 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat