Vízre írt

Szakács verseiben a megfigyeléseket rögzítő közlés folyamatosan kiegészül valami e világon túli megragadására tett kísérlettel, így az apró dolgok tárgyszerűsége keveredik egy pontosan nem meghatározható, zsigeri hiány kifejeződésével, mely a versek állandó magjává lesz. Finoman eldolgozott illesztési pontok mentén egymás mellé kerül a külvilág pontos, szinte neutrális megfigyelése és az általános hiány megjelenítése, létrehozva a nemlétezőben való létezés a létezőben való nemlétezés paradoxonát. "Nem érezzük soha szűknek Szakács Eszter költői világát, noha a szűkösség és a magány szorításából keletkezik. Kötetről kötetre jut följebb és beljebb." (Várady Szabolcs)