Steve Berry

A Jefferson-kód

ulpius-ház könyvkiadó kft.  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  634 oldal

Libri Antikvárium
Az Egyesült Államok négy elnökét is meggyilkolták 1865-ben, 1881-ben, 1901-ben és 1963-ban. A merényleteknek látszólag semmi közük egymáshoz.

De mi van, ha mindegyik elnököt ugyanazért ölték meg: az alkotmányban szereplő különös záradék miatt?

Erre a kérdésre keresi a választ Cotton Malone, az amerikai Igazságügyi Minisztérium titkosszolgálatának volt ügynöke. Amikor merényletet kísérelnek meg Danny Daniels amerikai elnök ellen, Malone az élete kockáztatásával akadályozza meg. Ekkor azonban még nagyobb veszélybe kerül. A Közösséggel, az amerikai függetlenségi háború idején alapított titkos kalózszervezettel kell felvennie a harcot. Eddigi legveszélyesebb küldetésük során Malone és Cassiopeia Vitt szárazföldön és tengeren száguldva próbál megfejteni egy Thomas Jeffersontól származó kódot, kibogozni egy Andrew Jackson által fölállított titkot, és előásni egy több évszázados dokumentumot, amelyet az Alapító Atyák maguk írtak, s amely az alkotmányban lévő záradék miatt fékezhetetlenné teszi a Közösséget.

Steve Berry a New York Times sikeres írója, a Nagy Károly nyomában, A velencei árulás, Az Alexandria link, A Templomosok öröksége, A borostyánszoba és a Vérbosszú Párizsban világhírű szerzője. Könyveit 38 nyelvre fordították már le, és 50 országban árusítják.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 850 Ft

A termék megvásárlásával

285 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:
Méret:12 x 20 cm
Kiadó ulpius-ház könyvkiadó kft.
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:634
BorítóPUHATÁBLÁS
FordítóLantos István
ISBN9789632547954
Árukód6361396 / 5360568

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 850 Ft

A termék megvásárlásával

285 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Karády Anna: TalizmánKarády Anna: Talizmán