Feljegyzések az avarokról

Mindig a gyökerekhez a legnehezebb eljutni, mert a a gyökér, bármilyen értelemben is, megőrzi lényegi tulajdonságait: nem látszik és a legnehezebben kiemelhető ősanyagából, magából a földből, valamint a legnehezebben szétdarabolható. Ha pedig tűzre kerülne, a legnagyobb hőséget, izzást, erőt adja ki magából. Ezt örököltük. Legyünk rá büszkék! Eszmék jönnek, eszmék mennek... A gyökér tartása marad.
A magyaroknak bátyja-öccse az ujgurok. Testvérnépeink a nagy belső-ázsiai pusztán, zöld síkon, alföldön, gazdag parlagon (nem steppén, mert az oroszul füvet jelent): fehér hunok, kunok, alánok, jászok, avarok, besék éltek a Pamir, az Altaj és Tien-san hegyeinek védelmében. Hol az igazság? Hisz a szkíták vagy fekete hunok eredeti (belső) nevét sem ismerjük! Mondják, van rá némi bizonyíték, hogy a kínaiak Kr. e. a 2. században feltalált papírra "mindent összeírtak". Sok kínai újkori tudós szentelte életét, hogy megfejtse a különböző nyelvjárásokban íródott, nyelvi hibákkal teli (vagy fordítója számára nem egyértelmű) szövegeket. Egy dolog biztosnak látszik. Amikor átkeltünk nyugat felé a Dzsungár-kapun vagy valamelyik hágóján, sok népcsoport ugyanezt tette, s a közös sors összefogást, megértést, kölcsönös segítségnyújtást jelentett egykor. Ezt hoztuk, és ebből élünk ma is.
Az avarokkal, hitem és tudásom szerint, sokszor találkozott népünk történelmünk folyamán. A rendelkezésünkre álló szakmai adatok együttlátó (holisztikus) szemlélete még hiányzik. Éppen ezért az avarokról írt munkámat a címben foglalt feljegyzések szó fejezi ki leginkább.