Sipos Gyula (S)

Isten szeretete gyógyít - Jelentősen bővített, új kiadás

szeretetföldje kiadó  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  184 oldal

Isten szeretete gyógyít - jelentősen bővített új kiadás

A betegség és a halál a bűnnel együtt jött be a világba. Isten azonban minden korban akarta a mi gyógyulásunkat és szabadulásunkat! Jézus Krisztus által győzelmet aratott a gonoszság minden ereje fölött, így lehetővé vált, hogy mindenki részesülhessen Isten szeretetének gyógyító hatásából. A kérdés tehát igazából nem az, hogy akarja-e Isten, hogy meggyógyuljak, hanem az, hogyan részesülhetünk mi ebben?

Isten a mi Atyánk, aki személyesen szeret minket. Jézus ezt azzal is bizonyította, hogy meggyógyította a betegeket, megszabadította a gonosz lélektől elnyomottakat és szeretet-közösségben élt tanítványaival.

A tanítványok pedig tovább adták az Örömhírt, az Evangéliumot: Jézuson keresztül mindannyiunknak szabad utunk van az Atyához, az Élet teljességéhez, s így a gyógyuláshoz is!

Igen, Isten gyógyító és szabadító ereje a Szentlélek által kiáradt a világba. Aki hisz Jézusnak, arra ma is, most is kiárad a Szeretet Lelkének ereje. Ő most is gyógyít, szabadít, és ennek részesei vagyunk mi is.

Ez a könyv bemutatja Isten csodálatos működését és válaszokat ad a felmerülő kérdésekre is, például: akarja-e Isten, hogy meggyógyuljak? Mit kell tennem ezért? Mit jelent a közbenjáró imaszolgálat? Hogyan rendezzem életem?

A jelentősen kibővített könyvünkben közre adjuk a gyógyító összejövetelek alatt meggyógyult emberek sok-sok tanúságtételét is...

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 2 980 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Bevezető ár: 2 682 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 07. 30.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó szeretetföldje kiadó
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:184
BorítóKARTONÁLT
ISBN9786158217682
Árukód2795041 / 1232902

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 2 980 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Bevezető ár: 2 682 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 07. 30.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Susanna Clarke: PiranesiSusanna Clarke: Piranesi