Semmi sem úgy van
széphalom könyvműhely | 2014 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS | 147 oldal
Az elbeszélések azt a tanyasi életet örökítik meg, amelyben 14 éves koráig neki is része volt, amelyben a látástól vakulásig tartó munkába már a kisgyereket is bevonták. Itt a hétköznapok is drámákkal telítettek, ugyanakkor a szegény emberek találékonysága és ösztönös szolidaritása az ellentéteket is képes áthidalni. A kisregényben a hatvanas évek második felében járunk. Az ugyancsak tanyáról származó főhős már túl van a katonaságon, városban él, a nehéz fizikai munka helyett lapterjesztéssel foglalkozhat, s házasodni készül. Élete mégis csupa feszültség, a szegénységből aligha lehet kilábalni. Két segítő barátja is akad, az egyikről azonban kiderül, sokkal később ugyan, hogy rendszeresen jelentett róla. A múltra a jelenből visszatekintő elbeszélő hangja nem a higgadtságé, hiszen hőse egész életében viselte nehéz sorsát, míg a barát fényes karriert futott be. A huszonéves fiatalember és az idős férfi számvetése mintázódik egymásra, s ezzel alighanem a leggyakoribb huszadik századi magyar életsorsot tette példázatossá.
Vasy Géza
A termék megvásárlásával
456 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 12 x 19 cm |
| Kiadó | széphalom könyvműhely |
| Kiadás éve | 2014 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 147 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| ISBN | 9789639903982 |
| Árukód | 6333360 / 5332532 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
456 pontot szerezhet
Személyes átvétel 2-4 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 2-4 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
































