Kórtani alapismeretek
medicina könyvkiadó zrt. | 2013 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT | 180 oldal
Ez az egészségügyi szakiskolák számára készült tankönyv az előző kiadások átdolgozott, újabb ismeretekkel bővített változata. Az első négy fejezet az általános ismereteket tartalmazza a kórtan tárgyának és történetének rövid áttekintésétől a betegségek etimológiáján, a kórfolyamatok alapismeretein át a szervezet válaszreakciójáig, majd további négy fejezetben részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. A szerző nagy tapasztalatú pedagógus, aki elvként vallja, hogy az embert egységes egésznek kell tekinteni és nem mint szerveinek együttesét. A könyv legújabb kiadásához a szerző messzemenőkig figyelembe vette a diákoktól és oktató kollégáitól érkező visszajelzéseket, és ezek alapján alkotta meg ezt a jól tagolt szövegű, könnyen áttekinthető és könnyen tanulható tankönyvet, amely elsősorban ápolótanulóknak íródott, de ajánlható bármelyik egészségügyi szakirányú képzésben részt vevő tanulónak is.
Tartalom
Kórtani alapismeretek
A kórtan tárgya és rövid története
A betegségek etiológiája
A kórfolyamatok alapismeretei
A szervezet reakciói
Részletes kórtani alapismeretek
A vér és a keringés kórtana
A légzés kórtana
Az anyagcsere zavarai
Az emésztőrendszer kórtana
A vizeletkiválasztás kórtana
A hőszabályozás kórtana
Az idegrendszer kórtana
A belső elválasztású mirigyek kórtana
A termék megvásárlásával
158 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | medicina könyvkiadó zrt. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2013 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 180 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 220 gr |
| Illusztráció | ÁBRÁKKAL |
| ISBN | 9789632261119 |
| Árukód | 2682980 / 1158236 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
158 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes






























