Regős László

Ami az EKG könyvekből kimarad...

b+v medical+tecnical lap-és könyvk.  | 2001  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  216 oldal

"Dr. Regős László korábbi munkatársammal, barátommal 1975-ben hozott össze a „sors", amikor későbbi közös főnökünk Antalóczy Zoltán professzor Balatonfüredről felpályázott az akkori Orvostovábbképző Intézet II. sz. Belgyógyászati Klinikájára és átvette azt az osztályt, amelyet évtizedekig Schwarzmann Pál vezetett és ahol a számítógépes EKG kutatásoknak már korábban is voltak hagyományai. Regős László korábbi munkahelyéről egy olyan közegbe lépett át, ahol több EKG-kutatással foglalkozó kardiológus tevékenykedett, így kiemelném Kenedi Péter és Somló Ernő nevét, akik sokat tettek a számítógépes EKG és az akkor úttörő módszernek számító vektorkardiográfia terjesztéséért és oktatásáért. Magam, amikor kísérletes elektrokardiológiai témakörből frissen megszerzett francia PhD fokozattal az első lépéseket tettem az EKG testfelületi térképezés (surface mapping) hazai bevezetéséért, szintén örömmel találkoztam Regős Lászlóval, akivel aztán mintegy 20 éven keresztül számos szakmai kérdést egyeztettünk illetve vitattunk meg. Ugyan Regős László mindvégig a „dipoláris" teória elkötelezett híve maradt, gondolkodását, - nem utolsósorban a közösen végzett munkák és ezek kritikai elemzése, azaz a viták szintézisének eredményeképpen, - az EKG „multipoláris" szemlélete is megtermékenyítette. A kardiológia elmúlt 25 éves szédületes fejlődése a korábban „fetisizált" elektrokardiológiai kutatásokat és ezek eredményeinek gyakorlati megvalósítását is új megvilágításba helyezte. Megszűnt az EKG, mint diagnosztikai eszköz szinte egyeduralkodó jellege. Az egyéb képalkotó technikák és invazív diagnosztikai módszerek gyors térnyerése mellett azonban változatlanul a beteg anamnézisének és fizikális vizsgálatának gondos felvétele és értékelése, valamint a legkisebb költséggel elvégezhető, korlátlanul ismételhető és veszélytelen EKG vizsgálat maradt a klinikai kardiológia és általában a belgyógyászati-háziorvosi ellátás egyik leghasznosabb eleme. Szerepe végső soron tehát nem csökkent, hanem inkább nőtt és tovább nő, hiszen a rutin diagnosztikában meghatározó volta miatt valamennyiünk közkincse kell, hogy legyen. Ezen a ponton látom Regős László tanár úr legjelentősebb érdemét, amit a jelen könyv kitűnően példáz, hogy az EKG olyan diszciplína, amelyet mindenekelőtt meg kell érteni, azaz az EKG-ismeretek összességéről magunkban egy olyan használható rendszert kell alkotni, ami képessé teszi a klinikust arra, hogy az EKG értelmezésében, mint egy intellektuális élményt nyújtó „logikai játékban" vegyen részt. Itt szeretném kiemelni, - amit különben a szerző is hangsúlyoz - hogy az EKG értelmezése a tudomány mindenkori állásának megfelelően, azaz napjainkban is folyamatos változáson, az egyes jelenségek újraértelmezésén megy keresztül. Ennek megértésében, illetve az EKG „tudományának" a többi vizsgálómódszerrel való összevetésében és újraértékelésében, azaz a mindenkori szívbeteg vizsgálati adatainak elemzésében ad igen nagy segítséget ez a könyv. Aki megpróbálja átgondolni és egyben magáévá tenni az elemzések tartalmi és gondolati ritmusát, az bizonyosan közelebb jut azon képesség birtoklásához, ami megítélésem szerint az elektrokardiológiai diagnosztika csúcsa. Ez alatt az érthető, hogy korábban még nem társított klinikai tünettan és bizonyos EKG jelek együttes fennállása esetén olyan kórkép, vagy tünetegyüttes (szindróma) jelenlétére is gondoljunk, amely a rendelkezésre álló tankönyvi adatokból nem tekinthető nyilvánvalónak, vagy ismertnek. Ez utóbbi gondolatsor is erősíti véleményemet, miszerint Regős László munkáját szakmai szempontból hasznosnak, és intellektuálisan is élményt keltőnek tartom." Prof. Dr. Préda István egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 831 Ft

A termék megvásárlásával

283 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó b+v medical+tecnical lap-és könyvk.
Kiadás éve2001
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:216
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly350 gr
ISBN9789637746482
Árukód2094575 / 1012286

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 831 Ft

A termék megvásárlásával

283 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat