Széppróza

„Filmvázlatom" megírásakor - megkerülve a novellisztikus előkészítést - közvetlenül a képek és képsorok genezise, belső kapcsolata, álomszerű sodra és belső logikája érdekelt. A film - ha nem tévedek - konkrét álom, vagy pontosabban: konkrét képek álomszerű folyamata, melynek medre az „éber " műfajok-líra, dráma, epika-valamelyike. Írónak, rendezőnek, operatőrnek-némi túlzással szólva-csak arra kell ügyelnie, hogy ezt az álomszerű természetes sodrást meg ne akassza, félre ne terelje téves, vagy éppenséggel külsőséges, túl szellemesre sikerült elképzeléseivel, mely szellemesség szinte kivétel nélkül belső zavarra, ürességre vall. Témámat és műfaját ezért a lehető legpuritánabbul választottam meg. A „Rekviem", mint arra címe is utal, lírai dokumentumfilm, afféle XX. sxázadi passiójáték korunk legegyetemesebb botrányáról. Lírai, tehát eleve egyszerű történet, mivel a líra, minél inkább líra kíván lenni, annál kevésbé tűri meg az alapok bonyolultságát, viszont szabadon párosul a puszta tényekkel, e látszatra épp nem költői anyaggal. Líra és dokumentum: kapcsolatukból természetes önkéntelenséggel született meg az a leginkább a középkori passiójátékokkal rokon „naiv" dráma, melyben a hatásnak elengedhetetlen föltétele a meglepetés hiánya, a történet megismételtségének élménye, az, hogy a közönség szinte jelenetről jelenetre előre tudja, mi következik, mit kell önmagában és a játékszínen végigkísérnie és átélnie. Szándékom ezzel - úgy érzem - még világosabb. A tiszta, már-már eszköztelen filmszerűség vezetett, a konkrét képek saját és köksönös élete egy olyan történeten belül, mely törvényszerű egyszerűségével erre a legkorrektebb lehetőséget kínálta. 1961. június 6.