Nagyanyám emlékezete

Négy mongol nőnemzedék életéről mesél nekünk ez a varázslatos regény. A Vörös-hegyek alján, sztyeppi jurtájában (mongol szóval: gerjében) él együtt Dolgorma, a régi tudásnak még birtokában levő nagyanya, lánya és veje: Altá és Tőleg, valamint unokái: Dzaja, Nara és Ojuna. Körülöttük a végeláthatatlan legelők, a viharokkal szálló homok, az ősi sziklarajzokat rejtő hegyek, meg a birka- és kecskenyáj, a tevék és a lovak a mindennapi élet meghatározói. Aztán szemünk előtt széthullik a nagycsalád: anélkül, hogy tudáskincse nagy részét továbbadhatta volna, meghal a nagymama, férj és feleség viszonyát a hűtlenség gyanúja mérgezi (egyik lánynak egy kínai kereskedő, másiknak valószínűleg egy orosz az apja), a gyerekek élete kisiklik: ketten a Város (Ulánbátor) nyilvánosházában végzik, a harmadiknak a generációk óta változatlan jurtaélet jut osztályrészül. Öten mesélik el a család történetét. Dzaja, a legnagyobbik lány, aki a járásközpont (pár faház, pár kőház) iskolájából a fővárosba csöppen, előbb egy kifőzdében dolgozik, majd a bordélyba kerül, és megszüli ki tudja, kitől származó lányát, aki nagyanyja után a Dolgorma nevet kapja. Dolgorma, akinek egész csavargó életét megszabja anyja prostituált volta. Altá, a sztyeppi anya, akinek életét örökre megkeserítette a hétköznapi robot, az előkelőbb népcsoportból származó anyós megvetése, s akinek egyetlen nagy élménye a kínai kereskedőhöz fűződő szenvedélyes szerelme. Nara, a második lány, aki beleőrül a szerelembe, és vajákos nagynénje kúrája után útja szintén a nyilvánosházba vezet. S végül Ojuna, a torz jellemű, kicsinyes, gyűlölködő legkisebb lány, aki szeretettelen házasságban éli tovább az ősi sátras életet. Bomlófélben levő tradíciók, buddhista, sőt még régebbi vallási szokások, századok óta megszokott ősi létforma és a globalizációs folyamatnak kitett, kaotikus, peremén még mindig jurtanegyedekből álló Város. Egy történelmileg meghatározott látásmód, amelyben a kínai megvetendő, az orosz előkelő. És egy mongol kifejezésekkel tarkított, sűrű levegőjű, nagy láttató erejű regény, amilyet régen olvastunk. Mindezt egy igen fiatal cseh írónőnek, az 1979-ben született Petra Hůlovának köszönhetjük, aki mongolisztikát tanult a prágai egyetemen, és 2000–2001-ben egy esztendőt maga is a mongolok között töltött. Művét a Lidové noviny az év könyvének választotta, s Magnesia Litera-díjjal tüntették ki. „A huszonhárom éves Petra Hulová első regénye az évszak kiemelkedő szenzációja... Meglepően érett mű. A nők sorsa egy patriarchális társadalom széthullásának előterében – olyan téma ez, amely a társadalmi nemek kutatásának mai népszerűségével is összhangban van. A legfiatalabb cseh író új formát adott régi, de nagyon aktuális kérdéseknek.” Respekt „A mongol élet és gondolkodás élvezetes történetet sző át meg át... Hulová olyan szinten debütál, amelyet a legtöbb író sohasem ér el.” Tvar „Az, ahogyan a történetet elmeséli, a cseh irodalom hrabali vonalához kapcsolja Petra Hulovát.” Babylon