Görgey Artúr
attraktor kiadó | 2006 | MAGYAR nyelvű | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT | 326 oldal
Bár az őt árulónak bélyegző hangok napjainkra már elcsitulni látszanak, és a szobra ismét a budai vár egyik prominens helyét díszíti, a neve máig a világosi fegyverletétellel összeforrva él a köztudatban.
A múlt század első felében (Budapest, Genius, 1930.) napvilágot látott kötet új kiadásában a korszak neves publicistája és történésze mutatja be Görgey életét. Megismerhetjük a családját, a gyermekkorát, de leginkább talán az fog sokakat meglepni, hogy az ifjú Görgey eredetileg kémikusnak készült, tanár szeretett volna lenni, de édesapja katonatiszti pályára kényszerítette.
Apja halála után az egyhangú tiszti szolgálatból 1844-ben kilépett, s régi vágyát követve a prágai egyetem tanulója lett. Hamar önálló tudományos munkát is végzett, megoldotta a zsírsav homológok elválasztását, a kókuszdió olajának zsírsavairól írott dolgozata pedig 1848-ban két előkelő folyóiratban is megjelent. Hazai tudományos karrierjét aztán a szabadságharc kitörése hiúsította meg.
A kötetben természetesen részletesen megelevenednek a szabadságharc eseményei, különös tekintettel az általa vezetett hadjáratokra és csatákra (a hadműveleteket Julier Ferenc katonatiszt írta le), de a szerző kitér a felelősség kérdésére is.
Az utolsó fejezetekben Görgey életének a szabadságharc bukását követő csaknem hét évtizedéről olvashatunk. A mű jelen kiadása az eredeti szöveget tartalmazza a korabeli helyesírás szerinti formában, csupán a mellékelt térképek lettek megújítva.
A ,,GÖRGEY ARTHUR" című ezen kiadványt a szabadságharc előtti és utáni élete, az általa vezetett hadjáratok, a fegyverletétel és annak megítélése, a felelőssége iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk.
A termék megvásárlásával
342 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | attraktor kiadó |
---|---|
Kiadás éve | 2006 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 326 |
Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
Súly | 440 gr |
Sorozat | STUDIA MILITARIA HUNGARICA |
ISBN | 9789639580657 |
Árukód | 2112818 / 1106222 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
342 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes