Palotás Petra

Papás-Mamás

jaffa kiadó és kereskedelmi kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  182 oldal

Mindannyian emlékezhetünk gyermekkorunk szerepjátékaira, közülük is a legismertebb és legszeretnivalóbb játékra, a papás-mamásra. Gyerekként a szüleinktől lessük el és szívjuk magunkba észrevétlenül majdani papaságunkat vagy mamaságunkat. Ahogy növünk, szerepeink is velünk nőnek, és egyszer csak a játékból valóság lesz: karunkban tartjuk gyermekünket, aki papává vagy mamává tesz minket. Palotás Petra megindító történetei ezekről a szülőkről szólnak, akik felnőtt fejjel napról napra, óráról órára igyekeznek elsajátítani ezt a szerepet, amely ezúttal egy életre szól. "Mindig is írtam, és mindig is meséltem. Általános iskolai barátnőim jól emlékeznek arra, ahogy heteken át meséltem az általam kitalált történeteket a menzán, és minden nap egy újabb epizódot hozott. Amikor megszületett a kislányom, Bora, éreztem, hogy újra eljött az én időm, megint írni szeretnék, írnom kell. És az élethelyzetből adódóan, olykor a kislányom által ihletve nekikezdtem a mamákról és papákról szóló történeteknek. Egyperces novellák fűzére ez a kötet, ami részben a saját élményeimen, részben a környezetemből hallott történeteken, részben pedig fikción alapszik. Édesanyám volt a könyv első olvasója, és ő azt mondta: érzelmeket szülnek a történeteim. Hol sírásra, hol kacagásra, hol hümmögésre, hol egy halvány mosolyra késztetnek. Szeretném, ha mások is így látnák majd, és sokan magukra ismernének, hiszen azt próbálom megfogalmazni, hogy a jó szülőséget a saját gyermekünkön keresztül kell megtanulni. Sokféle út létezik, de a saját utunkat csak mi ismerhetjük, ahogy a felelősség is a mi kezünkben van" - Palotás Petra
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 650 Ft

A termék megvásárlásával

265 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jaffa kiadó és kereskedelmi kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:182
BorítóKARTONÁLT
Súly240 gr
ISBN9789639971387
Árukód2214682 / 1070359

Vásárlói értékelések, vélemények

(1 vélemény)
Zsanetto
2010. 10. 29.

Nekem nagyon tetszett, olyannyira, h nem tudtam letenni. Aranyos kis könyvecske, szívhez szóló, megható pillanatok vannak benne, a való életből szőtt kis szösszenetek. Igazi, őszinte, mély érzésekről, szeretetről, odaadásról olvashatunk a könyvben. Példamutató. Engem magával ragadott, zseniális!! Akár szülőknek, akár leendő szülőknek vagy csak aki szereti a csöppségeket, csak ajánlani tudom. az ÉV SIKERKÖNYVE..

kati73
2010. 12. 11.

Üdítő olvasmány a rohanó szürke hétköznapokban. Néhány történet különösen hatott rám...nagy kedvencem a Kislány és az Osztálytalálkozó.Őszintén ajánlom.

kati73
2010. 12. 11.

Üdítő olvasmány a rohanó szürke hétköznapokban. Néhány történet különösen hatott rám...nagy kedvencem a Kislány és az Osztálytalálkozó.Őszintén ajánlom.

kati73
2010. 12. 11.

Üdítő olvasmány a rohanó szürke hétköznapokban. Néhány történet különösen hatott rám...nagy kedvencem a Kislány és az Osztálytalálkozó.Őszintén ajánlom.

erikasebok
2011. 01. 20.

Meglepődtem, pozitívan csalódtam.Előítélettel vettem kézbe:egy tv-s megint könyvet ír...-Régen olvastam ilyen kedves, érzékeny írásokat.Olykor pedig nagyokat nevettem.

eniko2629
2011. 10. 15.

szívhez SZÓLÓ TÖRTÉNETEK.sÍRÁS-KACAGÁS---VÁRJUK A KÖVETKEZŐ KÖNYVET. ...

szalai eszter
2011. 10. 15.

Meglepően kellemes olvasmány, minden szülőnek ajánlom. Kedvencem a játszóteres sztori, mintha csak rólunk szólna...

kertész lara
2011. 10. 18.

Nagyon kedves, szellemes és egyben megható kötet.Kíváncsian várom az új regényt.

Borsosz
2011. 11. 10.

Szívből ajánlom azoknak a Nőknek is akik ma még nem élhetik át a mamaság örömeit, de készülnek rá, hogy egyszer majd Apró történetek, apró emberekről és azok mamájáról-papájáról egyperces alakba öntve. A forma egyszerű, de a mondandó magva elgondolkodtat. Nem mond véleményt, de mégis érezzük, hogy hol van benne a görbe tükör. Nem okít, de mégis tanulunk. A könyvnek szelleme van. Az írónő mosolygós, lebilincselő személyisége, az őt boldoggá tevő mamasága áthatol a könyv lapjain és erőt ad, hogy elhiggyük, hogy nekünk is meglesz az egyszer majd. Egyperces novellák. Több perc mosolyért.

Schmidt Zsuzsanna
2012. 01. 31.

Fantasztikus könyv!!Tényleg nem átlagos mamás-babás könyv.Rövid történetek melyek tényleg felüdülést,meghatódást,nevetést,mosolyt csalnak az arcunkra.Bátran ajánlom mindenkinek.Ami még nagyon jó a könyvben,hogy rövidek a történetek ami a mai világban néha igen jól jön,ha csak pár percünk van kikapcsólodni!Szuper olvasmány!!!

szabó klára
2012. 02. 18.

Néhány történet engem nagyon felkavart,megríkatott. És ez még nem sokaknak sikerült...Szép könyv.Persze olykor jókat lehet mosolyogni is magunkban.

nárai naema
2012. 02. 24.

nagyon bájos könyv


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 650 Ft

A termék megvásárlásával

265 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban