Ribizliálom

Könyvet írok, magamról-könyvet, akárkiről-könyvet, elemzős könyvet, sztorizós könyvet, szuper könyvet, kibaszott könyvet, vicces könyvet, felemelő könyvet. Mi a francnak. Belekezdtem, bátor vagyok mégis inkább elszaladok. Kincseim vannak, megírom őket kihajítom a számítógépet. Láthatóvá válok, lehetnék akárki de lehet, hogy senki sem lesz rá kíváncsi. De, hátha összekacsintunk mégis, ja, te is, hát persze, én is. Gyógyír a magányra ez a cinkosság. Sokszor emlékeztetnek a sikeres élet, a sikeres énekesi pálya jól bevált receptjére, pedig szerintem ezerféle elkészítési mód lehetséges. Öröm megmutatni: én így főzök. Emlékeztetnek arra is, fiatal vagy te még ahhoz, hogy memoárt írj. Nem is vagyok én öregedő díva, aki végre megmutatja a látható mögötti láthatatlant, és hajlott hátú bölcs sem, aki a halál kapujából még egyszer visszatekint. Igen, én fiatal vagyok, nem akarok másnak látszani, nem akarok semminek se látszani. Csak játszani. Fiatalos kedvemben új játék után nyúlok eddig hangokkal gyurmáztam, most meg szavakkal is újragyúrom magam.