Norman Lebrecht

Maestro! - A karmestermítosz

európa könyvkiadó kft.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE,VÉDŐVEL  |  624 oldal

A Maestro! a komolyzenéről szóló könyvek között világviszonylatban kimagasló példányszámban fogyott. Kezdetben különösen Nagy-Britanniában rosszul fogadták, mert szentségtörésnek tartották, hogy bemutatom a múlt és jelen karmestereinek gyarlóságait.
Ez talán a legundorítóbb könyv, amit valaha olvastam. (Michael Tanner)
Idővel azonban olyannyira elfogadták a könyv igazságait, hogy azok szinte közhelyesültek. A vád, amellyel elsőként én illettem őket, hogy a hatalom és a pénz érdekében elárulták a hivatásukat, mára bizonyított ténnyé lett.
Könyvem célja megvizsgálni a karmesterek hatalmának eredetét és természetét, valamint hatását hivatásuk jelenlegi hanyatlására.

Aki semmit sem tud a hatalomról, sorra minden ismertetőjegyét felfedezheti, ha jól megfigyeli a karmestert. (Elias Canetti)

Hogy mi kell a felemelkedéshez? Nem sztárolás és sztárok, hanem a mű, a szerző szándékainak és a közönségnek a tisztelete. Jó kritika, amely hiteles értékmérője tud lenni rangnak és teljesítménynek. És az államnak polgárai lelki egészségének védelmében legalább úgy kellene támogatnia a komolyzenét, mint azt a nagy nemzetközi cégek térnyerése előtt, a hatvanas évek elején tette.
Norman Lebrecht

Nem játszik hangszeren, nem okoz lármát, és mégis a zeneteremtés képzetét kelti.

A mesterség a tizenkilencedik század közepén alakult ki, mikor a zeneszerzők felmondták a felelősséget partitúráik vezényléséért.

Százhúsz esztendő alatt a karmester a zeneszerző udvarának alázatos szolgájából a zenei sors urává emelkedett.

A vezénylés ködös és meghatározatlan természetét tekintve egy jó karmester művészetét lehetetlen definiálni.

Valamely maestro képességeinek vegypróbája, hogy hogyan hat egy megállapodott társulatra.

A jó karmester életet lehel az új műbe.

Az előadás nem kottaolvasás, hanem értelmezés. (Fischer Ádám)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:624
BorítóKÖTVE,VÉDŐVEL
Súly730 gr
FordítóBorbás Mária
ISBN9789630795814
Árukód2569248 / 1139874

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Ashley Poston: Hét év távolságAshley Poston: Hét év távolság