C. Tóth Norbert

Ráckeve középkori oklevelei - Diplomatikai vizsgálat

hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  128 oldal

Az al-dunai Keve, illetve a Csepel-szigeti Szentábrahámtelke más néven Kiskevi, utóbb Ráckevi (ma Ráckeve) nevű települések részére 1405 és 1526 között kibocsátott oklevelek közül harminckilenc darabot 1887-ben Gavril Vitković, 1888-ban Magdics István, illetve 2015-ben Miskei Antal (fordításukkal együtt) közreadott. Szinte valamennyi diplomának ismert az 1779-ben, 1782-ben és 1790-ben készült másolata. Magdics István a források szövegét "Ráczkeve város levéltárában levő eredeti okmányok után" adta közre. E közlését, jóllehet időközben kiderült, hogy Magdics korántsem az eredeti oklevelek, hanem az 1782. évi másolatok alapján dolgozott, mégis mindenki elhitte. A történeti kutatásban azonban az első és legfontosabb feladat az adott témára vonatkozó források hitelességének megállapítása. Ez a kevei és ráckevei oklevelek esetében a mai napig nem történt meg, és a történeti kutatás, az egyetlen Darkó Jenőt leszámítva, hitelt adott valamennyi Magdics István által közölt forrásnak. A jelen munka ezt a feladatot végzi el a klasszikus diplomatikai vizsgálatok révén, azaz az eredetiben ránk nem maradt oklevelek szövegét azok tartalma és formulás részei alapján elemzi és mond véleményt hitelességükről.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 615 Ft

A termék megvásárlásával

161 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly270 gr
ISBN9786156388018
Árukód2756058 / 1205685

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 615 Ft

A termék megvásárlásával

161 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára