Az antropológia nem extrém sport

„Az antropológia nem extrém sport." Mindig is gyanítottam, de jó érzés volt, amikor ezt egy jó hírű biztosítótársaság is leírta feketén-fehéren. Elvégre, ők már csak tudják. Két hónapos terepmunka idejére kötöttem egészségbiztosítást, és elég meggondolatlan voltam ahhoz, hogy az apró betűs részt is elolvassam. Az 1980-as évek lévén, amikor mint tudjuk, a világ olyan volt, amilyen, sem atomtámadás ellen nem voltam biztosítva, sem egy idegen kormány államosítási kísérlete ellen. Még rémisztőbb volt azonban az, hogy tizenkét hónapig biztosítva voltam arra az esetre, ha elrabolnának. A szabadeséses ejtőernyős ugrás kifejezetten tilos volt „az összes egyéb extrém sporttal együtt". De most már hivatalosan is megállapítást nyert: „Az antropológia nem extrém sport."  

Nigel Barley, akinek nyugat-afrikai élményeit a nagy sikerű Egy zöldfülű antropológus kalandjaiban megismerhettük, 1985-ben az indonéz Szulavézi szigetére látogatott, hogy a modern civilizációtól még érintetlen népeket keressen fel. A toradzsa kultúrában bőven talált izgalmas vonásokat: fejvadászatot vagy éppen transzvesztita papokat, miközben számos barátra lelt. Nem meglepő tehát, hogy Indonézia a szerző máig tartó szenvedélyévé vált. A történet végkifejlete, mely toradzsa barátainak londoni látogatását örökíti meg, izgalmas új távlatokat ad Barley informatív és szórakoztató könyvének.