Nemeshegyi Péter

Istenkereső ember, emberkereső Isten

JEZSUITA KÖNYVEK

jézus társasága magyar rendtartomán  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  148 oldal

Az athéni Areioszpagoszon mondta Szent Pál apostol csaknem kétezer évvel ezelőtt: Isten szabta meg az emberek tartózkodásának meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,27-28). Ezt a soha véget nem érő keresést szeretné folytatni ez a könyv.
Az ember, mint állandóan kérdező élőlény, elkerülhetetlenül eljut a végső kérdés feltevéséhez. Az emberi szellem négy működési területe, a szépség (esztétika), az igazság (tudomány), a jóság (etika) és a transzcendens valóságra való nyitottság (vallás) különbözőképpen, de mind ugyanannak a végső titoknak a hordózói: bennük jelenti magát a felfoghatatlan Isten.
Az emberi istenkeresés történetének néhány kimagasló mozzanatát elemzi ez a könyv, hogy végül rátérjen Isten önkinyilatkoztatásának történetére. Hiszen a Biblia istenképe is fejlődött és alakult az évszázadok során. A primitív vonások fokozatosan eltűntek, és Jézusban végérvényesen és véglegesen feltárta önmagát az egyértelműen jó Isten. Az irgalmas, emberszerető és embereket kereső Isten.
Csodás konvergencia látható tehát az emberiség hosszú történetében megmutatkozó istenkeresés és az isteni önkinyilatkoztatás csúcspontja, a jézusi evangélium között. Jézus által már nemcsak beszélhetünk Istenről, hanem szólhatunk is Istenhez, és Atyának szólíthatjuk őt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jézus társasága magyar rendtartomán
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:148
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly224 gr
Sorozat JEZSUITA KÖNYVEK
ISBN9789638014337
Árukód2239073 / 1093586

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power