Arankakor

Ez a gyönyörű regény Sunyák Antal, a kulákként elítélt, életét vesztett, a 301-es parcellában eltemetett gazda eredeti, döbbenetes és megható történetét dolgozza föl, testközelbe hozva a 20. szd. 50-es éveit. Hangoskönyv is, CD-melléklettel!
5% kedvezmény! Kosárba
4 000 Ft
3 800 Ft
Szállítás: 1-3 munkanap,
utolsó példányok
Akár ingyen szállítással
A termék megvásárlásával kapható: 380 pont
Olvasói értékelések
Nincs értékelés
Írjon saját értékelést, és ossza meg véleményét a többi vásárlóval!
Olvasói értékelések
Fetykó Judit
Kordokumentum Nagy Bandó András új regénye, az Arankakor, mely épp az 56-os eseményeket követő hatvanadik évben jelent meg könyv és hangos-könyv formájában az idén. A szerző régebbi köteteiben is jelen volt a drámai feszültség; ám a mostani műben ez az ábrázolásmód egészen más társadalmi tükröt tart az olvasó elé, mint korábbi történeteiben, ahol pl. a betegség volt a főszereplő legfőbb ellensége. Az író a rendelkezésére álló családi históriát döbbenetes erővel, folyamatosan a drámai csúcs közelében tartva tárja fel, Egy társadalmi rétegnek a háború utáni diktatúra-korszakban történő szétverését ábrázolja. Az Arankakor részben keretes regény, ezt a műfajformát már alkalmazta a szerző előző munkáiban. Itt főleg a kezdő és záró rész fogja keretbe a történést. A közben lezajló események elbeszélői részei azonban nem mentesek a kezdet és a vég feszültségétől. Családi eseményekbe, egy parasztgazdaság felépülésébe láthatunk bele: Nagy Bandó tökéletesen ismeri ez ebben a világban az élők sorsát, erről ebben a művében is részletesen és szemléletesen ír. Villódznak az események, közben a kor társadalmáról egy-egy szereplőn keresztül kapunk jellemrajzot. Mégis a főszereplő személyisége adja meg a történet fő vonalát: eltántoríthatatlanságával hőssé emelkedik, de ezzel párhuzamosan önmaga teljes, családja részbeni vesztét okozza. A bevezető fejezetekben a hatalmat képviselők olyan viselkedést tanúsítanak a tehetetlenné tett ember, a gyászoló családtag, vagy épp a halottak közelében (összekacsintó, összemosolygó, minden emberi részvétet nélkülöző mimika, pantomimika) , mely még talán a Szegénylegények c. filmben sem jelent meg: Jancsó művében a csendőr hallgat, és hallgatásának csendje, a csend következménye a rettenetes. Az Arankakorban (is) a nép fiaiból lett börtönőr, ávós, rendőr viselkedik magasabb rendűnek hitt helyzetében kegyelet és kegyelem nélkül, sokkal aljasabb módon. Számomra felsejlik olvasás közben a népmesei hármas elem, mely szerint a nép fia, a főhős kiállja a próbákat, és győz; ám az Arankakor főszereplője, Sunyák Antal legnagyobb próbája a nincstelenségből csak a maga szorgalma árán vett gazdaság létrehozása, majd a kívülről jövő próba, az a teljesíthetetlen cél, amit a helyi hatalmasságok állítanak eléje. Nincs nagy, katartikus győzelem, az egyén nem találhat semmilyen jelentős segítőre abban a körötte lévő emberi masszában, akik a túlélésükért, és talán évszázadok óta beléjük ivódott félelmük miatt sodródnak az eseményekkel. Az utódok emlékezete és Nagy Bandó új kötete jelentheti áttételesen a feloldást, ha van, lehet egyáltalán feloldás azoknak, akik ebben a fojtogató világban éltek. A kor, melyben a szereplők élnek, alig öthét évre esik a második világháború befejezésétől, a főszereplő halála meg épp nyolc évnyire a magyar zsidók elhurcolásától (melyről e regényben is szó esik). Az épp hatalmon levők azonban mintha semmit nem tanultak volna a háború, a haláltáborok borzalmaiból. Tevékenységük azonos, sőt, erősen hasonlít bármely korábbi és későbbi diktatúráéhoz. Mint a címként választott növény, az aranka melynek számos fajtája gyötri és fojtogatja a növényi kultúrákat , úgy telepszik rá vissza-visszatérően a társadalmak és az egyének életére a politikai erő és erőszak. A külvilág történései ellen az egyén családostul védtelen; hol a katonák, hol a rablók viszik el mindenét, hol meg az épp szabadnak hirdetett rendszer, annak helyi hatalmasságai, végrehajtói (mivel a látszat ellenére ők maguk is rabok, szabadnak látszó rabok, akik a többiek feletti uralmukkal, [talán a főhatalom által el sem várt] kegyetlen rendelkezéseikkel szolgálják meg az épphogy szabadságukat és rabtartóik, azaz a hatalom bizalmát. Lásd ehhez pl. Illyésnek A magánszorgalmú kutyák c. versét.) Ahogy a történet halad, egy-egy villanásnyira kitekint a szerző a nagy politikai játszmák eseményeire. Ilyen pl., amikor Nagy Imréről van szó a 23. fejezetben: December eleje óta Nagy Imre irányítja vette vissza a szót Gábor. Ő a begyűjtő is. A kötelező beszolgáltatás főnöke. Sőt nekem, az olvasónak, aki a múltat olvasom a történetben, és már tudom, mi hova vezetett, mintegy előre jelez a szerző: Sunyák Antal a név hallatán fölkapta a fejét. Nagy Imre nem mai gyerek. Régi MDP-s. Tavalyelőtt még Rákosival is összevitatkozott, de ha valaki, hát ő megtehette, mert az biztos, hogy a kopasznál jobban ért a földműveléshez. A párt ülésén kaptak össze, ha jól emlékszem Igen, aztán hamarosan a PB-n kívül találta magát. Ez a kis részlet arra is utal, hogy az 56-os események Nagy Imréje is kommunista volt, de sok mindent másként akart, mint a fő hatalmat képviselő Rákosi. A háború utáni évek parasztsága, igyekvő parasztja, a regénybeli Sunyák Antal sem akart többet, mint hogy hagyják békében dolgozni a földjén. Néhány éve a PIM egyik rendezvényén Juhász Ferenc beszélt saját életének állomásairól, így a háború végén és utána történtekről. Elbeszélésének egyik részében arra tért ki, milyen volt, amikor gumicsizmával a lábukon szedték föl a tömegsírokból a halottakat, miközben a hozzátartozók a közelben várták, hátha az ő szerettük előkerül. Egy alkalommal pedig villamoson hallottam, amint idős emberek a Kozma utcai zsidó temetőből jövet arról beszélgetnek, vajon a temetőbeli tömegsírokban ott van-e a halottjuk, ahova a nevét írták. A főszereplő családtagja is keresi Sunyák Antal sírját, mielőtt a parcella névtelenjei közt végképp semmibe vész Eszembe jut a kötetről a diktatúra természetrajza miatt Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker c. színdarabja, de a határon túli magyar lakosság kitelepítése, a zsidók kiirtása is, melyhez a magyar csendőrség buzgón segédkezett. Eszembe jut még Boldizsár Iván könyve, a Don, Buda, Párizs, melyben a háború utáni első évekről, a békekötés előtti budapesti életről is beszámol, meg arról, milyen elképesztő az új hatalom képviselőinek viselkedése. Az Arankakor 54. fejezetének olvastán ez mintegy a betetőzése a sorozatos retteneteknek megjelenik előttem Munch Sikolya is. Nagy Bandó kitűnően, hatásosan keretezi a történetet. A fejezetek számozásában érdekes dolgot vettem észre: a 45. fejezet a háború utolsó napjainak történéseivel egy korszak végét jelzi; az 56. utáni üres oldal meg a változás, a tiszta lap, a még ki tudja, hogyan, mivé változó (az olvasó már tudja: harcok és bukások során alakuló, napjainkat ismerve hova, merre vezető) új kezdetét jelöli. Még az utolsó lapok jellemábrázolása is bár csak egy-egy villanás jut az épp felbukkanó szereplőnek ma is meglévő, köztünk még élő, és valószínűleg mindig újratermelődő és jelen levő segítő és ártó alakokat tár az olvasó elé. Az 55. fejezet nagyon rövid. Jelképes elmélkedése az élősködő növényről, a meggyökeresedni nem tudó, önálló léttel nem bíró, diktatórikus rendszerekre utal. Érthető akár intelemként, a jövőre utaló figyelmeztetésként. A befejezés feloldja a feszültséget? Nem oldja fel? az olvasón múlik, aki reméli: ahogy korábban, Nagy Bandó András most is folytatja a történetszálat. Vagy esetleg snitt, vége. Egy korszak vége. Melytől a józan emberi ész, jó sorsunk óvjon meg, hogy valaha is megismétlődhessen. Budapest, 2016-05-26. Fetykó Judit


Események

H K Sz Cs P Sz V
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1