Móricz Zsigmond

Az Isten háta mögött

fapadoskonyv.hu  | 2013  | MAGYAR nyelvű

"Hat férfi és egy asszony. S mind a hatan egyformán emésztő szenvedéllyel lesik ezt az egy asszonyt. Mind a hatan egyformán gyűlöletesek egymásnak, s mindannyian készek a végsőkig menni harcban és önfeláldozásban ezért az asszonyért."Veres Pálnénak, a kisvárosi tanító szépséges ifjú feleségének sem "égi", sem "földi" szerelem nem adatik meg, igénye is csak az utóbbira van. Öregedő férje mellett egyetlen öröme az életben a hódítás. A szoknyája körül forgolódó férfiaknak is egészen közönséges sors jutott, hiszen Ilosván minden kisszerű, sivár, és úgy-ahogy rendben van. Ízlés nélkül épült, apró, kopott házak, rossz kövezetű, mocskos utcák, legyektől hemzsegő kocsma, olcsó bútorokkal zsúfolt szobák, szomorú életek - szóval valójában nincs itt rendben semmi. Már csak azért sem, mert a dzsentriből lett polgár sohasem fog kibékülni a parasztból lett polgárral, az "arisztokrácia" sosem ereszkedik le az intelligenciához. A polgármester, a református pap, a tanító, a gimnázium igazgatója és tanára, az albíró, a kántor, a diák, a kereskedők, a borbély, a hentes csupa összebékíthetetlen indulattal él egymás mellett.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 270 Ft

A termék megvásárlásával

127 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó fapadoskonyv.hu
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2433345 / 8107283

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 270 Ft

A termék megvásárlásával

127 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power