Kincskereső kisködmön - Rab ember fiai

Móra Ferenc (1879-1934) olyan klasszikusa a magyar irodalomnak, akit nemcsak tisztelnek, szeretnek, de mindmáig olvasnak is. Egy kiskunfélegyházi szűcsmester fia volt. Rendkívüli mesélőtehetséggel megáldott, a szeretet erejében bízó szépíró és elkötelezett polgári radikalista, aki politikai elvei miatt többször is állt bíróság előtt, de a börtönt mindig megúszta. Ez a kettősség nyilvánul meg műveiben is: az emberi szelídség és a megalkuvást nem ismerő, rendíthetetlen férfiasság. Kedvessége és lenyűgöző írói tehetsége még törvényszéki bíráit is meghatotta. A lélekben élete végéig félegyházi Móra Ferenc a Szegedi Napló, a Szegedi Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum munkatársa volt.
Kincskereső kisködmön című önéletrajzi elemekre épülő ifjúsági regénye egy kisfiúról szól, aki egy mindenható saját tündérre vágyik. Édesapja, a szűcs megígéri, hogy készít neki egy varázsködmönt, amelybe szíve minden szeretetét belehímzi, a tündérek ugyanis a szívében laknak az embernek, s onnan röpködnek ki, ha kedvük tartja. A ködmön azonban csak a gazdája számára lesz varázserejű, és csak akkor, ha az becsületes, jó gyerek, különben a ködmön szorítani fog.
A Rab ember fiai című ifjúsági történelmi kalandregény Apafi Mihály fejedelem idején játszódik a 17. századi Erdélyben. Valóságos és fiktív szereplőket sorakoztat fel azokból az időkből, amikor az erdélyi fejedelem mindennapi sorsa részben a török, részben a Habsburg politikájától függött. Az Apafi udvarában megismert Szitáry-fiúk a rab ember fiai nyomozásba fognak az apjukat ért igazságtalanság felderítésére. Gyerekfejjel, kitaszítottként egész Erdélyországot bejárják, hogy visszaszerezzék az apjuk becsületét. Útjuk során belekóstolnak a fejedelmi udvar, a hazátlan, rongyos bujdosók, egy álnok görög kereskedő, a váradi basa, a várvédő vitézek életébe. Felnőnek.
Most jöttem rá, a számadás napjaiban írta Móra Ferenc az élete vége felé , hogy én is ugyanazt teszem, mint apám. Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve neki, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám.