Túl a hídon

Miska János egész pályája során megőrizte kapcsolatát a szépirodalommal. Az írás iránti vágy már kamasz korában ott lappangott benne. Így ír erről a Nem menekülhetsz című novellájában: Én mindig író szerettem volna lenni. Igazi, nagy író, mint Móricz Zsigmond, vagy legalábbis mint Veres Péter. A vágy nagyon korán jött, gyerekkoromban. Voltak idők, mint az a borús december végi délután is 1956-ban, amikor búcsút vettem szeretteimtől, hogy megingott bennem az eltökélt szándék. Később azonban újra visszatért, meghatványozott erővel Kanadában írt első novellás-kötete, az Egy bögre tej, 1969- ben jelent meg, melyet Wass Albert józan, földszagú alkotásnak nevezett. Hazai és kanadai tárgyú elbeszélések váltogatják egymást ebben a szépen illusztrált gyűjteményben. A gyermekkori élményeket megörökítő írásokat, mint elmondja róluk, az a tudat árnyékolja be, hogy az óhaza örökre becsukta mögötte és menekült társai mögött a kaput. Elbeszéléseit a nosztalgia és a lelke mélyén lappangó irónia és lemondás, míg a kanadai tárgyúakat a gyors asszimilálódás elleni küzdelem jellemzi írta róla mindmáig egyik legkiválóbb elemzője, Fias György. Új, de a régi írásokból többet is megtartó novellagyűjteménye az emberi kapcsolatokon túl is megőrzött Otthonról, a Hazáról, s a beilleszkedésben helyt álló tengerentúli magyarság együvé tartozásáról vall, aminek alapja már aligha lehet csupán a valóság világa, hanem a magyar nyelv metafizikája, a hídon (a hidakon) túl a lelki és anyanyelvi összetartozás ereje.