Vajon "kik" az állatok, és mit jelentenek nekünk? Ismerjük-e igazán őket, és föl tudjuk-e emelni valaha is a fejlettebbeket az idomítás és betanítás szintjénél magasabbra? Ösztönvezérelte lények, ezer alakban előburjánzó, legközvetlenebb "gyermekei" a természetnek. Az élni akarás hőse: kietlen sivatagoktól a sarkvidékig, égbenyúló hegyektől a tengerárok mélyéig mindenütt megtalálhatók. Szakadék tátong ember és állat között, mégis van némi közünk hozzájuk: ők a mi görbe tükrünk. Jelképei szinte minden emberi tulajdonságnak. Kutyahűség, rókaravaszság, majomszeretet, lahjárlassúság, mókusfürgeség, bárányszelídség, tigrisvadság, hiénakegyetlenség, sáskamohóság, farkasétvágy, mérges pulyka, buta liba, kupori hörcsög, hízelgő macska, baljós kuvik, kecses őz, "iszákos" gödény, élelmes veréb, tolvaj szarka, felfújt béka, gyáva nyúl, otromba tulok, önfejű kos, irigy kutya, szemtelen légy, serény méhecske, alattomos kígyó, lusta disznó, malackodás, szamárkodás, majmolás, kakaskodás, struccpolitika, kaméleon természetű, galamblelkű, birkatürelmű, hangyaszorgalmú, kérészéletű - a skála beláthatatlanul széles. Szinte minden állat alkalmas jellemünk vagy jellemtelenségünk valamely megnyilvánulásának meseszerű ábrázolására. Aesopustól mindmáig ezért örökzöld műfaj az állatmese, meg azért is, mert szeretjük az állatokat. Kedvesek, mókásak, barátságosak vagy félelmetesek, megkapóan szépek vagy riasztóan csúnyák, de mindegyik érdekes, sőt olykor csodálatos. Szuperérzékeny ösztöneik csalhatatlanok, csupán az ember képes becsapni őket. Szemük, orruk, fülük, lábuk, szárnyuk teljesítménye elképesztő. Nem tudhatjuk, hogy a maguk módján mennyire tudatosak, annyi" eszük" mindenesetre van, amennyi az életben maradáshoz szükséges. AZ értelmesebbek (kutyák, lovak, delfinek stb.) könnyen taníthatók, de csak bizonyos határig. Vajon át tudjuk-e ugratni velük valamiképpen, valamikor ezt a határt? Ilyesféle "átugratásról" szól ez a mese
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
