Négykézláb

"- Jó isten, mi ez?
Sandra holmija van rajta! Jó ég, a Sandra holmija! állapította meg anyám.
Pszt! Ne ingereld legalább! sziszegte apa, és erre anya meg Adam abbahagyta a gorillázást. A szorongó csöndben megpróbáltam ismét két hátsó lábamra állni, s egy mosolyt is kipréseltem magamból. Rettegve szívták a fogukat mind, hátráltak, ahogy bírtak. Mázli, hogy az ajtót elfedtem éppen, másképp rég kint lettek volna, basszus.
Ez az a kutya, amelyikről meséltem, na suttogta anya. Éreztem, szétrázza a félelem. Hogy idejött, meg minden. Kis szünet, aztán még riadtabb hang, a folytatás: És ez aznap volt, hogy ő eltűnt.
De mit vannak rajta a cuccai? kérdezte Adam, és hangját csaknem elfojtotta a sírás. Mit jelentsen ez az egész?
Valamit tennem kellett. Úgy éreztem, az a hang nem megy. Olyan arabos akh, akha lenne belőle. De volt megoldás. Azt nyögtem: Ödem! Ödem! Ökh akhdam Mert már az a-t is megkockáztattam. Igaz, az Ödem olyan röfögésféle lett, de tudtam, érthető. Na, hála égnek! Adam Ödem Ödöm reméltem, nem értik öhöm-nek.
Azt mondja, Adam! sikította az öcsikém. Tudja a nevem!
És csaknem elájult. A lába mindenesetre kocsonya lett, apa kapta el őt. Törpeként szorongott apa és anya közt. Tovább próbálkoztam:
Pa! Nya! Pa nya! Pannya!
Vagyis hogy apa, anya. De közben elemi erővel rám tört, épp Adam láttán, a röhögés."