M. Nádasi Mária

Adaptivitás az oktatásban

elte eötvös kiadó kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  96 oldal

Sem pedagógusnak, sem gyereknek nem könnyű az iskolában, ha a nálunk nagy hagyományokkal rendelkező egységes tanítás-tanulásszervezésben folyik az oktatás. Nem könnyű, mert az együtt tanított diákok a tanulásra való felkészültség, motiváltság szempontjából különböznek egymástól. Ha erre a pedagógus nem tud vagy nem akar tekintettel lenni, akkor a tanulók teljesítménye garantáltan széles körben fog szóródni a kitűnőtől akár a bukásig, az oktatás folyamatát pedig pedagógus-tanuló konfliktusok fogják végigkísérni. Ráadásul mind a pedagógusok, mind a tanulók belefáradnak a tanításba, tanulásba, kiábrándulnak az iskolából mint élettérből. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy ennek a helyzetnek a meghaladásához adjon elméleti fogódzókat is, gyakorlati segítséget is. Ennek érdekében kísérletet tesz a kapcsolódó fogalomrendszeren belül az egységesség, a differenciálás, az adaptivitás értelmezésére a zárt és a nyílt oktatás körülményei között, majd részletesen foglalkozik az adaptivitás megvalósíthatóságával a napi gyakorlatban - kitérve mind a tanulók, mind a pedagógusok, mind a szülők szempontjaira.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 445 Ft

A termék megvásárlásával

244 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó elte eötvös kiadó kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:96
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly170 gr
FormátumB 5 250 X 175
ISBN9789634639565
Árukód2195003 / 1046532

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 445 Ft

A termék megvásárlásával

244 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára