Kerítés az erdőben

Lőrincz László novellái megőriztek valamit, ami a fasizmus, a háború okozta szenvedések hidegéből és a rég múlt otthon jó ízeiből ötvöződött eggyé. Elevenen lüktet bennük a havasok közé zárt, csípős levegőjű kisváros, a kisgyerek köré fonódó asszonykarok jó szagú emléke, az egymáshoz húzódó és egymásra acsarkodó egykori emberek nehéz sorsa. Évtizedeket ölel magához új novelláskötete. A közelmúlt s a jelen idejéből kisembereket választ hőséül az író. Huncut, éhes szemű öregeket, telt húsú lányokat, ravasz kupeceket, tapasztalatokban megedződött nehéz léptű férfiakat. A forradalom aszkétái, akiket megkeserített a mindennapok cinizmusa és saját merev bizalmatlanságuk. Olyanokat, akiket minden időkből sem érdekelt több, mint ami egy asztalra egy borospohárba fér. És olyanokat, akiknek legszemélyesebb ügyükké vált a többi ember sorsa is. De mintha végül valamennyien: fondorlatosak és jók, ügyesek és tisztességesek, a megértést és igazolást keresnék életükre; a biztonságot, amit egy kézszorítás, egy ölelés, egy hegyoldal csendje is megadhat. Megértéssel és kíváncsian figyeli őket a szerző; tudva, hogy az embernek meg kell tanulnia, hogy távolságot tartson embersége és rámért sorsa között.