Laczkovich Miklós  |  T. Sós Vera

Analízis I.

nemzedékek tudása tankönyvkiadó  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  366 oldal

Könyvünket a bevezető analízis-előadások tankönyvének szánjuk, elsősorban az egyetemek különböző irányú matematika tanári és matematikus képzései számára. Ezen felül, elképzelésünk szerint a könyv mindazokon a szakokon is hasznos lehet, amelyeken az analízis a tanterv szerves része, így a műszaki és közgazdasági egyetemeken, illetve a főiskolákon. A könyv megírásában felhasználtuk azokat a tapasztalatokat, amelyeket az ELTE-n több évtizeden át tartott előadásaink során gyűjtöttünk. Nagy súlyt helyeztünk az analízis alapjainak tárgyalására: mielőtt rátérnénk a tulajdonképpeni analízis témájára, összefoglaljuk mindazt, amire az elmélet épül (logikai alapok, halmazok, valós számok). Meggyőződésünk, hogy a szilárd alapokra nemcsak azoknak van szükségük, akik az analízis magasabb fejezeteit akarják elsajátítani, hanem azoknak is, akik alkalmazzák, és nem utolsósorban azoknak, akik az analízist - bármilyen szinten - tanítani fogják. Ebben a kötetben a határérték, a folytonosság és a differenciálhányados fogalmainak fokozatos, a szemléletre is támaszkodó kialakítása és a rájuk épülő elmélet tárgyalása volt a célunk, szem előtt tartva és minél gyakrabban bemutatva a lehetséges alkalmazásokat, arra is figyelve, hogy e nehéz anyag megértését a lehető legjobban elősegítsük. Az anyag alapos elsajátítása csak sok, különböző szintű feladat megoldásával lehetséges. Ehhez járul hozzá a több mint 500 - köztük jó néhány nehezebb, invenciót igénylő - feladat is. A szerzők
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 180 Ft

A termék megvásárlásával

418 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó nemzedékek tudása tankönyvkiadó
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:366
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly660 gr
FormátumB 5 250 X 175
ISBN9789631957044
Árukód2119174 / 1019911

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 180 Ft

A termék megvásárlásával

418 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban