Kriston Vízi József

Közös nyelven Ungon, Berken - Néprajzi játéktanulmányok a múlt évszázad elejéről

pont kiadó kft  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | FŰZVE  |  144 oldal

"Nagyrészt rajtunk áll a (...) jövőt a jelennél jobbá, szebbé tenni. Ehhez pedig a lelkes jó példa, a nevelés s tanítás egyéb tényezőin kívül a gyermekek foglalkozásának jótékony befolyásolása s így játékainak ismerete is szükséges” – írja 1903-ban közreadott tanulmányában Hathalmi Gabnay Ferenc, a magyarországi gyermekjáték-kincs egyik neves gyűjtője. Kriston Vízi József a huszadik század elejének legfontosabb néprajzi játéktanulmányaiból (gyűjtésekből!) válogatott azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ne csupán történeti értékű, tudományos forrásmunkákat bányásszon elő, hanem ihlető olvasmányt és példatárat is kínáljon a mai olvasó – szülő, pedagógus stb. – számára.KRISTON VÍZI JÓZSEF Budapesten született 1953. május 27-én. A debreceni bölcsészettudományi egyetemen 1978-ban végzett és ettől fogva Magyarország keleti felének különböző múzeumaiban (Tiszaújváros, Miskolc, Eger, Kecskemét) dolgozott néprajzosként, különböző beosztásokban. Pályája kezdetétől foglalkozik a magyar és a magyarországi hagyományos, valamint változásban lévő játékkultúrájának, a társasélet formái és s módozatainak alakulásával. Emellett a kortárs etnográfia nem hagyományos műfajait is vizsgálja, kutatja. Intézmény- és közösségszervező tevékenysége az e témák művelésére alakult hazai és nemzetközi szervezetekben is aktív. Tanulmányait ismeretterjesztő és szakmai folyóiratokban publikálja folyamatosan; önálló és társrendezői formában vagy két tucat sikeres kiállítást jegyez. 2003-tól a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (EASA) tagja. Az ezredforduló óta ismét Budapesten él.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 394 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó pont kiadó kft
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:144
BorítóFŰZVE
Súly280 gr
IllusztrációÁBRÁKKAL
ISBN9639312843
Árukód2101911 / 1123294

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 394 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat