Krasznahorkai László

Seiobo járt odalent

magvető kft.  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  426 oldal

Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében - a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen.

,,...rögtön tudta, ahogy rájuk nézett, hogy ezek az angyalok igaziak." A Sátántangó szerzőjének legújabb kötete! Elbeszélések Susan Sonntag ,,az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének" nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében - a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen. Egy hatalmas fehér madár, egy épület, egy rom, egy ikon. Akár hétköznapi emberek, akár művészek kerülnek kapcsolatba velük - mintha Seiobo istennő kertjébe lépnének be, ahol a barackfák csak minden ezredik évben teremnek gyümölcsöt, de aki eszik abból a gyümölcsből, az örök életet nyeri el. A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból, a részletek egyre árnyaltabb, megvesztegethetetlenül elszánt kibontásából áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végletes drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 999 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 749 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magvető kft.
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:426
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly730 gr
Illusztráció1 DB FEKETE-FEHÉR KÉP
ISBN9789631426601
Árukód2196485 / 1048891

Vásárlói értékelések, vélemények

(1 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 999 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 749 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Farkas Nóra: Szeretünk téged!Farkas Nóra: Szeretünk téged!