Kósa András

Értelmiségi körökben - Egy matematikaprofesszor feljegyzései

kairosz könyvkiadó kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  260 oldal

A szerző szülővárosáról, a 40-es évek végéről: "Celldömölkön minden év a vasútjegyében kezdődött. Volt ugyan szilveszteri táncmulatság, néhány vendéglő is nyitva tartott, a legtöbb vasutascsalád azonban otthon ünnepelt. Akkor még (óh, boldog idők!) nem volt televízió, és sok helyen rádiókészülék sem. Éjfél előtt kimentünk az udvarra vagy kinyitottuk az ablakokat, és vártuk, hogy a fűtőház összes mozdonya füttyel jelezze az új esztendő beköszöntét. Először a kisebb mozdonyok szólaltak meg, majd a koncertbe bekapcsolódott félreismerhetetlen, diadalmas hangján a magyar gőzmozdonygyártás fejedelmi alkotása, a 424-es. Emlékszem, hogy a 424-es sípolása mindig nagy büszkeséggel töltött el: biztonságot, öntudatot varázsolt belém." Egy érzékletes kép a jelenlegi egyetemi tömegoktatásról: "A hallgatók egy magára hagyott, illetve félrevezetett generáció áldozatai. A legnagyobb bűnt azok követik el, akik elhitetik velük (és szüleikkel), hogy olyan világ várja őket, ahol a nem diplomás emberek csak a futottak még kategóriába tartozhatnak. És fiatalok tömegeit csalogatják évenként a tudomány meredek hegyeire, megfelelő felkészítés és felszerelés nélkül, arra számítva, hogy a tanárokból álló mentőosztagok a többséget majd csak feltuszkolják, ha nem is a beígért csúcsokra, de legalább azokig az irodákig, amelyek évről évre lejjebb ereszkedve a hegymászói diplomákat kiállítják."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 660 Ft

A termék megvásárlásával

266 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:260
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly310 gr
ISBN9789636624132
Árukód2213736 / 1069390

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 660 Ft

A termék megvásárlásával

266 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára