Kertész Ákos

Zakariás

magvető könyvkiadó  | 1990  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  357 oldal

Libri Antikvárium
A másnaposság gyalázatos állapot. De az alkohol utáni másnaposság még elíziumi érzet ahhoz képest, amit a hitének, illúzióinak, utópiáinak mámorából józanodó ember érez. Zakariás Gézának a katzenjammer mindkét formájából bőségesen kijutott: a fizikaiból és a szellemiből egyaránt. Itt áll kiürülve, hitek, utópiák nélkül, jövő nélkül, s hogy túl az ötvenen azt sem tudja, holnap mit eszik, hol hajtja álomra a fejét, az már szinte mellékes, bagatell. Zakariásnak csak a tartása maradt, de azt nem adja föl. Mert a tartás maga az ember. És az élet a halálig tart. Zakariás sorsa az elmúlt ötven év Magyarországában történelem is. Helyzeténél fogva sokfelé kötődik, de egészen sehová sem tartozik. Mert egyszerre polgár és proletár, munkás és művész-értelmiségi, mert zsidónak magyar és magyarnak zsidó és mindkettőnek katolikus, de katolikusnak ateista és hívőnek oly keserű, illóúziót, sőt jövőjét vesztett ember, aki már csak arra képes, hogy talpon maradjon, mert az ember addig ember, amíg föl bír tápászkodni. Zakariás pedig, bár nem is remél semmit, ember akar maradni. És ez tébolyodott századunkban nem is kevés.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:12 x 17 cm
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1990
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:357
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN963141762x
Árukód6347650 / 5346822

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Reggő Dániel: Viking vér - Vazul fiaiReggő Dániel: Viking vér - Vazul fiai