Vándorszínészettől a Nemzeti Színházig

A kötet százharminchét levelét a magyar színészet hőskorában,1790 és 1837 között vetették papírra:a dokumentumok az első színházi próbálkozásoktól a Nemzeti Színház megnyitásáig ívelő történelmi folyamatról tudósítanak. Olvashatunk a vándorló színtársulatok hányatott sorsáról,a deszkaszínek fölállításáról,a kosztümökről és a könyvtárakról,az anyagi gondokról és a színészélet örömeiről. A levélírók között a kor neves irodalmi személyiségeit Kazinczyt,a két Kisfaludyt,Bajzát és Vörösmartyt éppúgy megtaláljuk,mint az ügy érdekében szorgoskodó főurakat és mecénásokat,a Wesselényi bárókat vagy Széchenyi Istvánt. Az előadások kulisszatitkait főként a színészek, rendezők leveleiből ismerjük meg: Kelemen László és Kótsi Patkó János az első nemzedék gondjairól tudósít, Kántorné,Déryné, Székelyné,Benke József vagy Megyeri Károly a megtűrtség, az elfogadás és az első sikerek grádicsait járják végig,míg Egressy Gábor,a Lendvay házaspár vagy Laborfalvi Róza a színházművészet jogainak végleges elfogadását kivívta viszi diadalra az eszmét.A levélgyűjtemény alapján arról is képet alkothatunk,hogy a magyar nyelven játszóállandó színház nemcsak épületet jelentett,mint ezt sokáig hitték,hanem műsort,játszó személyt,közönséget is.