Kenyeres János  |  Lovászy Csaba  |  Méhes Tamás  |  Péterfalvi Attila  |  Sárközy Szabolcs  |  Dr. Török Gábor

A magánjog alapjai

orac kiadó kft.  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  362 oldal

ELŐSZÓ A II. KIADÁSHOZ Az első kiadás óta eltelt időszakban egyrészt jelentős jogszabály módosításokra illetve új törvényalkotási aktusokra került sor, másrészt az oktatási tapasztalatok fényében felül kellett bírálnunk korábbi álláspontunkat. Az elsőként említettet jelzi pl. a Ptk. zálogjogi novellája, a gazdasági társaságokról szóló új törvény, illetve a szövetkezeti jogalkotás legfrissebb gyakorlati tapasztalatai. A másodikként jelzett körülmény miatt egészült ki a tankönyv az öröklési joggal, ugyanis kiderült, hogy az öröklés alapvető polgári jogi dogmatikai rendszerének ismeretére szüksége van főiskolánk hallgatóinak. Korábban az egyes kötelmi jogi szerződéseket külön jegyzet tartalmazta, ez oktatási szempontból nem volt szerencsés, ezért jelen kiadás magába foglalja a legjellemzőbb szerződések alapvető jegyeit is. A szerkesztő reméli, hogy a megújult tankönyvet a hallgatók jól tudják majd hasznosítani, hiszen a szerzők igyekeztek az ő véleményüket és kritikai megjegyzéseiket is messzemenően figyelembe venni, ahol ez nem sikerült ott a szerkesztő türelmet és megbocsátást kér. A szerkesztő
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 322 Ft

A termék megvásárlásával

432 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orac kiadó kft.
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:362
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly420 gr
ISBN9789637490651
Árukód2096855 / 1013270

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 322 Ft

A termék megvásárlásával

432 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Móra: MesehősökMóra: Mesehősök