Gyeptéglák a füveskönyvemből
napkút kiadó kft | 2017 | MAGYAR nyelvű | FÜLES, KARTONÁLT | 268 oldal
A Gyeptéglák a füveskönyvemből szerzője több kötetnyi esszét publikált, ezek elsősorban filozofikus megközelítésű prózák, a szerzőre olyannyira jellemző egyéni, senki máséval össze nem téveszthető hangnemben megírva. Tárgyukat illetően hol a hétköznapokra, korunk legégetőbb problémáira, hol pedig a klasszikus görög-római mitológia értékeire, s e mitológia iránti nosztalgiára helyezik a hangsúlyt. De mindenekfölött elsősorban mégis úgynevezett könyvesszék, irodalmi tanulmányok. S alighanem épp tény-, ismeret- és nyelvi képgazdagságuk, a szerző személyéhez kötődő stílusuk az, amiről azonnal felismerhetők.
A mostani összeállítás abban különbözik Kelemen Lajos minden eddigi prózamunkájától, hogy eleve túllép az írás alkalmi határán: aki könyvesszét vagy tanulmányt ír, egy adott tárgyra kénytelen koncentrálni. A Gyeptéglák a füveskönyvemből megbontja, kitágítja az alkalmi kereteket: vagyis e kötetben tulajdonképpen a pillanat és az időtlen folytat párbeszédet. A hétköznap és az ünnep, s a modern gondolkodás posztulátumai, zaklatott gyónás-jellege keveredik amegszólalás hol komoly és komor, hol meg metszően ironikus tónusával. S e párbeszéd éppen azért komoly, mert szinte egyetlen fordulatából sem hiányzik az erkölcsiségért lázadó szó tiszteletben tartása és a jobbféle gúny. S miről beszél itt a múló a múlhatatlannal? Égi hatalomról, földi kényszerekről, életről, elmúlásról, szerelemről, erős fényekről és vaskos árnyakról. Szereplői között pedig éppúgy megtalálhatók a névtelenség szférájában merészet álmodó és teremteni akaró hétköznapi figurák (például egy fordulatos sorsú grófnő, egy álomittas munkásember), mint a külhoni és magyar kultúra s irodalom jelentős alakjai; például Svetislav Basara, Albert Camus, Babits Mihály, Kalász Márton, Markó Béla, Takács Zsuzsa, Tóth Erzsébet, Iancu Laura. Vagy éppenséggel a színészek közül Jászai Maritól Udvaros Dorottyáig számos ismert teátrista.
"
A termék megvásárlásával
236 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | napkút kiadó kft |
|---|---|
| Kiadás éve | 2017 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 268 |
| Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
| Súly | 260 gr |
| ISBN | 9789632637471 |
| Árukód | 2710613 / 1171849 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
236 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes

























