Jókai Anna  |  Sajgó Szabolcs  |  Ternyák Csaba

Szeretet szigetek

MANRÉZA FÜZETEK

éghajlat könyvkiadó kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  206 oldal

Úgy gondolom, hogy a mai ember számára ez az, amit az irodalom többféle módon fogalmaz meg: az „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni" a profán változata. Hogy aki igazán meg akarja tapasztalni ezt a hatalmas misztériumot, vagy csak közelébe akar férkőzni, annak számolnia kell azzal, hogy lesz az életének olyan szakasza, amikor sötétségben van. Amikor úgy érzi, hogy elhagyta az Isten, holott lehet, hogy akkor van leginkább mellette. Sok ember él körülöttünk, aki azt gondolja, hogy ez végleges állapot. De hát soha nem végleges állapot, mert az a bizonyos mentőkötél ebbe a szakadékba végül lenyúlik. Lehet, hogy amikor az ember beleesik ebbe a szakadékba, még nincs elég ereje. De amikor kifelé megy, akkor már megvan az erő, s ez az erő a hiteles szeretet. Jókai Anna A feloldozás előfeltétele a bűnbánat megléte. Fel és be kell ismerni a bűnöket, a bűnök beismeréséhez, megvallásához pedig a bűnbánatnak is társulnia kell. Sőt, ezen túlmenően kifejezésre kell juttatni azt a szándékot is, hogy a bűnbánó a jövőben nem akarja ugyanazokat a bűnöket elkövetni. Ez a feltétele annak, hogy valaki, akit ezzel az egyház megbíz, tehát a pap, az egyház nevében megadja a feloldozást. Van egy másik feltétel is, amely szintén a jövőre vonatkozik: az elégtétel, amelynek az a funkciója, hogy a kárt jóvátegye, és azt a sebet, amit a bűn okozott az egyház testében, megpróbálja begyógyítani. Mit jelent ez pontosabban? Azt, hogyha valaki ellopott tőled száz forintot, a száz forintot viszsza kell fizetnie, ha valaki valamit elrontott, azt meg kell javítania. Ezt maga az igazságosság is megkívánja. Ternyák Csaba Gyötrő a kérdés, merrefelé megyünk, mit kell tenni, hogy tényleg megteszem-e, ami lehetőségként adatik, mi mást lehetne csinálni, hogyan. Mindig kilyukadok oda, hogy ha vannak elegen, akik kérik az Úristent, akkor ő válaszol. Nem érzéketlen, nem tétlen, nem erőtlen, és válaszol. Mindszenty bíborosnak volt az a meggondolása, hogy ha van egymillió olyan magyar, aki imádkozza a Rózsafüzért az országban, akkor van jövőnk. Tehát ha nem is az egész ország, de hogy legyen egy ilyen mag. Szerencsére úgy néz ki, hogy a mag megvan. De azért ha többen vagyunk, az jobb. Ezzel kapcsolatban van bennem egy furcsa bizonyosság és egy békesség, ha előre tekintek: egy lélekáradás időszaka előtt vagyunk. Sajgó Szabolcs
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó éghajlat könyvkiadó kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:206
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly510 gr
Sorozat MANRÉZA FÜZETEK
IllusztrációSZÉCSI ILONA FOTÓIVAL
ISBN9789639862050
Árukód2198825 / 1051806

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára