Boldogságkeresők - Bronto

"— A barátom Massimo "csupa ajtó, csupa ablak" lélek. Nagyon szeretem! — mosolyodott el a férfi. — Csupa ajtó, csupa ablak? — nézett kérdően Elizabeth. — Képzeljen el egy kockát, amelynek mindegyik oldala egy-egy betonfal, és tegyen rá egy háztetőt — magyarázta Didi. — Ebben a képzeletbeli házban lakik a lelkünk. Ott, legbelül, a kocka belsejében csak mi vagyunk. Mindenki különféle módon nyitott a világra. Vannak, akik képtelenek bárkit is közel engedni magukhoz. Az ő házukon nincsenek ajtók és ablakok. Zárkózott emberek, és csupán alig néhány családtaggal és baráttal osztják meg a bennük lakozó értékeket. Aztán vannak, akiknek ajtó és ablak is van a házán, ám mind zárva van, és csak nagy ritkán engednek be rajta valakit. És vannak, akiknek a háza telis-tele van ajtóval meg ablakkal, és azok tárva nyitva vannak a világra. Massimo háza ilyen. Elizabeth érdeklődve hallgatta a férfi hasonlatát, majd kis idő múltával megkérdezte. — Maga szerint az én házam melyik a sorban? — Van rajta egy ajtó és számtalan ablak, ám mindegyik csupán résnyire van nyitva — nézett mélyen a nő szemébe Didi. — Tárja sarkig őket, Liz, hogy odabent kisüssön a nap — mosolyodott el."