A rabbi előtt - Elbeszélések
novella kiadó kft. | 2006 | MAGYAR nyelvű | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS | 190 oldal
Nobel-díjas I. B. Singer e huszonhét új története folytatja, s immár teljessé teszi a magyarul is kiadott Apám bíróságán novellaciklust. A rabbi előtt írásai valójában a másik kötet anyagával egy időben jelentek meg folytatásokban az amerikai jiddis újságban, a Forwardban, hogy aztán Singer ragyogó önéletrajzi "regényévé" álljanak össze. Szinte filmszerűen, teljes mivoltában elevenedik meg előttünk a varsói Krochmalna utca az író rabbi édesapjának a bíróságával, ami felettébb sajátságos intézménynek számított: volt az zsinagóga, törvényszék, iskola, pszichológus rendelője és házasságközvetítésre szolgáló helyiség. Az ifjú Singer pedig legyű'rhetetlen kíváncsisággal, szájtátva figyelte az eseményeket - sokszor szó szerint lélegzetvisszafoj'tva, hiszen apja tilalma ellenére bújt meg a függöny mögött -, ahogy felvonul előtte a mindenféle emberből összeálló tarka panoptikum megannyi ügyes-bajos dolgával. Nem véletlenül jegyezhette meg Singer egy amerikai monográfusa: "A lényeget tekintve, vagyis íróként Singer soha nem hagyta el Varsót."
E kötet egyik novellájában ("A bocsánatát akarja") egy férfí tizenkét év után látja viszont menyasszonyát. A varázslat újra létrejön - a gyerek Singernek pedig felkorbácsolja képzeletét a szerelem titokzatos, sötét világa, és rohan az antikváriumba romantikus és "bölcs" olvasnivalóért. "És egy ponton eltűnődöm, hogy talán nekem is kellene írnom egy ilyen történetet - teli titkokkal és rejtélyekkel, grófokkal és árvalányokkal és tolvajokkal, a középpontban pedig egy menyasszonnyal és egy vőlegénnyel."
A termék megvásárlásával
151 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | novella kiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2006 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 190 |
| Borító | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS |
| Súly | 360 gr |
| Fordító | Csáki Judit |
| ISBN | 9789639442719 |
| Árukód | 2145563 / 1031099 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
151 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes





















