Illés Györgyi

Beszéd utca 3.

nhk naphegy könyvkiadó kft  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  62 oldal

Egy sosem volt műfaj egészen különleges darabja a Beszéd utca 3, melyet talán a leginkább így jellemezhetnénk: beszédfejlesztő mesekönyv. A szerző, Illés Györgyi a Színház- és Filmművészeti Egyetem beszédtanára kiváló pszichológiai érzékkel és meseírói fantáziával megáldott fejlesztő pedagógus, aki nemcsak azzal van tisztában, hogy a gyerekeket monoton házi feladatok helyett változatos, kreatív játékokkal és mesékkel lehet a leginkább motiválni, de még azt is tudja, hogyan. A Beszéd utca három egy társasház, ahol olyan furcsa és szeretetre méltó emberek laknak, mint például Cirkuszszájú Dániel, vagy Csupa Fülöp, hang- és emlékgyűjtő kisiparos, vagy Misi, a szétguruló bohóc. Ahogy sorra bekopogtatunk az ajtókon, újabb és újabb mesék fogadnak bennünket, amelyek távolról sem a feladatoknak alárendelt segédszövegek, hanem önmagukban is megálló történetek, melyeknek egyedi, néhol groteszkbe hajló világa a magyar meseírói hagyomány legnemesebb vonulatába illeszkedik. Először olvassuk a könyvet mesekönyvként, nézegessük a gyerekekkel együtt Nagy Áron vicces, kedves illusztrációit, és ha a gyerekek már jól ismerik és megszerették a szereplőket és a történeteket, akkor térjünk át a fejezetekhez tartozó játékos feladatokra.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 365 Ft

A termék megvásárlásával

236 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó nhk naphegy könyvkiadó kft
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:62
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly310 gr
IllusztrációNAGY ÁRON RAJZAIVAL
ISBN9789639869134
Árukód2214435 / 1070177

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 365 Ft

A termék megvásárlásával

236 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat