Igor Sztravinszkij

Életem

gondolat kiadó  | 1969  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  168 oldal

Libri Antikvárium
Életem különböző korszakainak néhány emlékét szeretném megörökíteni ebben a könyvben, s felkelteni vele mindazoknak a figyelmét, akiket munkásságom és személyem érdekel. Nem elsősorban életrajznak szánom tehát, inkább egyszerű elbeszélésnek, amelyben apró adatok sorakoznak a fontos események mellé; nekem valamennyi fontos, s ezeket szeretném emlékezetem alapján elmondani.
Persze nem szorítkozhatom száraz tények közlésére. Amikor felidézem emlékeimet, vallanom kell véleményemről is mi tetszett, mit szerettem és mit utáltam. Jól tudom azonban, mennyire változik minden ilyesmi az idők folyamán. Óvakodtam tőle, hogy a mai véleményemet összekeverjem a múltban vallottal.
Más oka is van e könyv megírásának. A rólam megjelent interjúkban gondolataimat, szavaimat, de még a közölt tényeket is gyakran annyira megmásították, hogy teljesen felismerhetetlenné váltak. Meg akarom mutatni az olvasóknak igazi arcomat, eloszlatni a műveim és személyem körüli félreértéseket ezért vállalkoztam erre a munkára.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó gondolat kiadó
Kiadás éve1969
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:168
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Árukód6333100 / 5332272

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Berka Attila: Gryllusok Berka Attila: Gryllusok