Hoffman István

Gondolatok a 21. századi önkormányzati jog fontosabb intézményeiről és modelljeiről

ELTE JOGI KARI TUDOMÁNY

elte eötvös kiadó kft.  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  297 oldal

Ki vesz kézbe egy önkormányzati rendszerekről szóló, azokat összehasonlító, elemző alapvetően jogi szakkönyvet? Természetesen elsősorban más szakírók, akik hasonlóan tudományos igénnyel vizsgálják ugyanezeket a rendszereket, és megállapításaikat megosztják egymással. Ez a kötet azonban nem ennyire belterjes. Ha ajánlást írnék, mindenkinek felhívnám a figyelmét erre a munkára, aki egyetemi hallgatóként, közigazgatási vagy politikai döntéselőkészítőként, döntéshozóként foglalkozik a helyi önkormányzatokkal, vagy aki csak a helyi közösségek igazgatását szélesebb horizonttal akarja megismerni. (...)Ez a munka vállaltan jogtudományi megközelítéssel fordul az önkormányzati rendszerek felé, de az önkormányzatokat vizsgáló tudományos kutatások ismertetésekor, valamint az önkormányzatokat érintő hatások feltérképezése során a szerző szükségképpen ki is lép a jog világából, és politológiai, illetve közigazgatástudományi megállapításokat is megfogalmaz. Jó szívvel arra buzdítom tehát az Olvasót, hogy mélyedjen el az önkormányzati modellek sajátosságainak megismerésében, amihez kitűnő forrás ez a munka, és ami kézikönyvként - vissza-vissza lapozva benne - hosszú ideig tárházul szolgál majd számára önkormányzati ismeretei gazdagításához.
Fazekas Marianna, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékének tanszékvezetője
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó elte eötvös kiadó kft.
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:297
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly644 gr
Sorozat ELTE JOGI KARI TUDOMÁNY
ISBN9789633122310
Árukód2679396 / 1155802

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban