A Bős Nagymaros dosszié

A Bős-Nagymaros Vízlépcső megépítése ellen szerveződő tüntetések, tiltakozások a nyolcvanas évek Magyarországának legjelentősebb ellenzéki eseményei voltak. A rendszerváltást közvetlenül megelőző politikai ébredés ebben az ügyben talált témára. Hirtelen mindenki vízügyi szakértő lett. A Duna fogalma kiteljesedett, élő környezetének megőrzése a demokrácia jelképévé vált. Megindult a politikai erjedés, forrni kezdtek a változások.Havas Henrik könyve az eseményekkel egyidőben íródott. 1988-ban. Dokumentum-montázs, de az átélő, nem a késői kor kutatója szemszögéből. Éppen ezért érdekes: mai szemmel mennyi naivitás, lelkesedés, ugyanakkor a még élő szocialista politikai szisztéma mennyi könyörtelensége látszik tisztán és tetten érhetőn a jegyzőkönyvekből, kiáltványokból, nyilatkozatokból. Még érdekesebbek a személyes sorsok: akik egykor lázadtak, ma hogyan élnek; akik akkor a rossz ügy mellett kiálltak, ma a politikai paletta melyik színét erősítik és milyen pozícióban?"Jelenleg a Duna két ország határán folyik. Át akarják vinni a Dunát egy másik ország területére. Jogosult-e az, hogy azt mondjuk, a vizet azonban osszuk meg 50-50% százalékban? Ez a minimum, azt hiszem. De, hogy a vizet is elvigyék, a Dunát is elvigyék, azt nem!" - mondta Gerő Ernő akkori miniszterelnök-helyettes, közlekedési miniszter még az 1950-es évek elején. Húsz évvel később a politikai alku Husak és Kádár között mégis ebbe a megoldásba torkollt. Mikor a társadalom ráébredt, mi készül, tiltakozási hullám indult meg. Hogyan próbálta elejét venni a proteszt mozgalomnak az akkori hatalom? A dokumentumok szerint erről szól a könyv. Ma olvasva egy kicsit arról is, mi lett abból a szépet akaró, összefogásra vágyó, jobbító nemzedékkel, akik nekivágtak a szocializmus lebontásának egy jobb kor reményében. Az akkori szereplők közül sokan a csúcsra jutottak az új rendszerben, függetlenül attól, melyik oldalon álltak. Mások élete megtört. Érdemes szemezgetni a sorsok között, ez a könyv mai tanulsága.