Gyekiczky Tamás

Lépéstánc - Perjogi reform az új gazdaságirányítási mechanizmus sodrában (Történeti-jogszociológiai tanulmány)

patrocinium kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT

A Patrocinium kiadónál 2016 januárjában jelent meg a szerző Befordítva című könyve, melyben levéltári iratok alapján elemezte a KÁDÁR korszak jogpolitikáját és bírósági rendszerét. A téma és a források terjedelme akkor nem tették lehetővé az Új Gazdasági Mechanizmus szervezeti és jogi újdonságainak bemutatását, a polgári jog, közjog és polgári perjog átalakításának vizsgálatát. Az a kötet, amit az olvasó kezében tart, és amely már címében Lépéstánc utal a reformprojekt korabeli megvalósíthatóságára, folytatása, ám egyúttal továbbgondolása e korábbi munkának. Az Új Gazdaságirányítási Mechanizmus hátterének felvázolása mellett a könyv részletesen foglalkozik az árutermelést figyelembe vevő jogi szabályok polgári jog kialakításával, a közigazgatási, vagy alkotmányjogi rendezés alapvető reformellenességével. A korszak történeti építményeként elemzi a Polgári Perrendtartás harmadik novellájának megszületését, néhány kritikus gondolattal előre utalva a most lezárt Pp. kodifikációra.
A könyv nemcsak a joggal, a perjoggal, magánjoggal foglalkozó szakembereknek íródott, hanem haszonnal forgathatja mindenki, aki érdeklődik a társadalomtörténet, vagy a szocialista Magyarország egyedülálló, ám zsákutcás projektje, az Új Gazdaságirányítási Mechanizmus iránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás

15 000 Ft felett díjmentes

Kiadó patrocinium kft.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly550 gr
ISBN9789634131274
Árukód2693549 / 1163232

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal