Guillem Balague

Pep Guardiola - Ahogyan nem győzött még senki

akadémiai kiadó zrt.  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  416 oldal

A futballistaként is legendás, védekező középpályásként játszó Pep Guardiola játékos-pályafutása legnagyobb részét az FC Barcelonában töltötte, és a Cruyff által BL-győzelemre vezetett katalán csapat egyik vezéregyénisége volt. Visszavonulása után nem sokkal a Barca vezetőedzőjévé nevezték ki, és a rákövetkező négy évben trófeák tömegét nyerte el a sokak szerint világ legjobb csapatává formált együttesével.
Guillem Balague spanyol újságíró, a Sky Sports és számos más brit médium spanyolfoci-szakértője életrajzában, amellett, hogy bemutatja az edzőzseni, a nagy taktikus és karizmatikus vezető hatalmas művét, és sorra veszi a négyéves diadalmenet állomásait, elsősorban az ezek mögött álló emberre összpontosít. Az olvasó megismerheti gondolkodását, a labdarúgásról, az életről és az őt körülvevő emberekről alkotott elképzeléseit. Guardiola az évezred sportjának talán legmegbecsültebb alakja. Szerződése a Bayern Münchenhez az évtized egyik legnagyobb sztorija, a bajor sztárklub edzőjeként 2013/14-es szezonban induló munkája pedig minden bizonnyal a labdarúgás történetének egyik legérdekesebb kísérlete lesz.
A kötetet Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás vezetőedzőjének előszavával ajánljuk a magyar olvasók figyelmébe.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó akadémiai kiadó zrt.
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:416
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly190 gr
IllusztrációKÉPEKKEL
FordítóHegedűs Henrik
FordítóMártha Bence
FordítóNagy Ádám
ISBN9789630593960
Árukód2238281 / 1092751

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 990 Ft

A termék megvásárlásával

399 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat