Görföl Jenő  |  Kovács László

A felvidéki bányavárosok középkori templomai

nap kiadó - dunaszerdahely  | 2018  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  152 oldal

A Felvidék tele van csodálatos műemlékekkel, építményekkel, templomokkal. Utóbbiak egy része az Árpád-házi királyok uralkodása alatt épült, ezek múltunk olyan emlékei, amelyeket bárki felkereshet, megtekinthet. A felvidéki bányavárosokban is több olyan emlék van, amely a magyar középkorból maradt ránk. Ebből a csodálatos kivitelezésű albumból az is kiderül, hogy a városok kialakulása Magyarországon, így a Felvidéken is a középkorban kezdődött, amelyek a királyi és püspöki várak alatt létesült településekből jöttek létre. II. András bányaművelés céljából thüringiai telepeseket hívott az országba, IV. Béla a tatárjárás után érkező hospeseknek több helyen városi kiváltságokat adott, a felvidéki városok közül Selmecbánya 1245-ben, Besztercebánya 1255-ben, Gölnicbánya 1246-ban, Igló 1271-ben kapott városi kiváltságokat. A bányászat és a bányavárosok fejlődése az Anjou-házi uralkodók idején élte virágkorát. Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodása alatt több városi kiváltságot élvező település polgársága bányaművelési monopóliumot kapott, aminek köszönhetően csak a királynak fizettek adót. Szabad királyi bányavárossá vált Selmecbánya, Besztercebánya, Körmöcbánya, Bakabánya, Újbánya, Libetbánya és a Selmecbányából kivált Bélabánya. Úgynevezett szabadalmazott királyi bányaváros lett Nagy Lajos idejében Igló, Mátyás alatt Gölnicbánya és Szomolnok. Földesúri függésben lévő bányaváros lett Rozsnyó és Csetnek. Ezeknek a városoknak a középkorban megépültek a templomai is. A Szent Katalin-templom az egyik legszebb középkori emlék - amely Selmecbányán tekinthető meg napjainkban is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 265 Ft

A termék megvásárlásával

426 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó nap kiadó - dunaszerdahely
Kiadás éve2018
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:152
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly738 gr
IllusztrációSZÍNES KÉPEKKEL
ISBN9788081040740
Árukód2727058 / 1184691

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 265 Ft

A termék megvásárlásával

426 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Herendi Kata - Szabó Eszter Judit: Az otthon hidegeHerendi Kata - Szabó Eszter Judit: Az otthon hidege